Jogerős ítélet született M. Richárd ügyében, a Dózsa György úti baleset miatt

A négy éve húzódó ügyben pénteken jogerős ítéletet hirdettek. – közölte a Telex.hu

A másodofokú bíróság enyhített az elsőfokú ítéleten, így

M. Richárdot 4 év helyett 3 év és 6 hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélték, és végleg eltiltották a járművezetéstől.

A harmadrendű vádlott – akinek utasai meghaltak a balesetben – 1 év és 3 hónap fogházbüntetést kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve, és 1 évre őt is eltiltották a járművezetéstől.

A bíróság N. Józsefet előzetes mentesítésben részesítette, ez azt jelenti, hogy a férfi mentesül a büntetett előélet hátrányos következményei alól.

Mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében találták bűnösnek. M. Richárdot a közúti veszélyeztetés bűntettében viszont a másodfokú bíróság is felmentette, vagyis azért nem kell felelnie, amiért hat éve fenékbe rúgott egy biciklist, mert az rácsapott az autójára.

Hirdetés

„A fényezés többet ér, mint az életed” – a vádlottnak ez a kiszólása a másodfokú bíróság szerint is arra utalt, hogy M. Richárd már csak akkor vette észre a sértettet, amikor az ráütött a kocsira.

Ami a Dózsa György úti balesetet illeti: az indoklás szerint

az ütközést visszakormányzással lehetett volna elkerülni, vészfékezéssel azonban nem.

A Citroën sofőrje 20 méterrel a geometriai középpont előtt kezdte meg a kanyarodást; vagyis térben és időben túl hamar kezdett kanyarodni.

„Az, hogy a harmadrendű vádlott időben előbb kezdte meg a kanyarodást, a veszélyhelyzet okozójává vált” – egészítette ki a tényállást Kiszel Zoltánné dr. Nyekita Györgyi tanácselnök. „Ő nem a Mercedes miatt vágta le a kanyart, hanem még a külső sávban érkező járművek előtt akart bekanyarodni.”

A tanácselnök szerint ugyanakkor az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a baleset releváns oka volt a sebességkorlátozás túllépése és az elsőbbségadás megsértése.

Forrás: Telex / borítókép: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel