Jó hír az autósoknak: egy teljesen új autópályát terveznek Magyarországon

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése.

Az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2×2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, hogy akár 2023-ban megindulhat a nagyberuházás.

A három meglévő autópálya (M7-M6-M5) haránt irányú összekötésével és a most épülő – Kecskemét és Békéscsaba közötti – M44-es úthoz csatlakozásával létrejön egy kelet-nyugat irányú közlekedési útvonal. Az M7-as autópálya és Kecskemét közötti út mintegy 110-120 kilométeres hosszú lesz.

Borítókép: Wikipédia
Forrás: http://inforadio.hu/gazdasag/2017/10/12/jo_hir_az_autosoknak_egy_teljesen_uj_autopalyat_terveznek_magyarorszagon/

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon


  • Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be

    Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be


  • Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális

    Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális


  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók