Ittasan törte rommá autóját az Edda dobosa – Úgy tűnik bukja a jogosítványát

Hetényi Zoltán az Edda zenekar dobosa, még szombat éjjel törte össze sportautóját a Népligetnél- számolt be az esetről a Bors.

A népszerű zenész két sört ivott meg mielőtt beült volna autója volánja elé, majd letarolta a Népligetben épülő kézilabdacsarnok területét védő ideiglenes kerítést. Az autó és a védőkerítés is rommá tört, a zenészt pedig vérvételre állították elő. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy folyamatban van a sofőr véralkoholszintjének elemzése- írja a lap.

Zoltán ellen  ittas járművezetés miatt indult eljárás, a rendőrség kezdeményezte a járművezető vezetői engedélyének bevonását.

Hirdetés

A Bors megkérdezte Hetényi Attilát is a történtekről, aki elmondta, tudja, hogy hatalmasat hibázott, mikor ittasan ült volán mögé. Nem akar kibújni a felelősség alól és vállalni fogja tetteinek a következményét és eg yéletre megtanulta a leckét – tette hozzá.

A balesetben szerencsére csak az anyagi kár lett jelentős, ugyanis a sportautó és a védőkorlát is rommá tört. Személyi sérülés nem történt.

Forrás: Bors / Borítókép: Baleset-Info

 


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki