Ítélet született az M5-ösön büntetőfékező nő ügyében

A Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, valamint 1 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől azt a 33 éves kecskeméti nőt,

aki az M5-ös autópályán többször is „büntetőfékezett”. Így akarta móresre tanítani egy tehergépkocsi sofőrjét, aki nem adott neki elsőbbséget.

A nő 2020. november 11-én, a reggeli órákban az M5-ös autópálya lajosmizsei felhajtóján haladt.

Úgy gondolta, hogy az előtte, azonos irányban közlekedő kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a vádlott a távolsági fényszóróval többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a nő pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett.

A tehergépkocsi mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé. Miután az előzést befejezte, a Mercedes terepjárót hirtelen jobbra kormányozta és részben áttért a külső sávba, majd

legalább ötször indokolatlanul röviden fékezett. A teherautó sofőrje az ütközést csak fékezéssel és a jármű leállósáv felé kormányzásával tudta elkerülni.

Hirdetés

0

Ezután a külső sávban haladtak tovább, de a nő nem elégedett meg ezzel, ismét büntetőfékezett. A teherautó vezetője áttért a belső sávba, hogy balról előzze a Mercedest, de a nő szintén áttért a belső sávba és megint indokolatlanul fékezett. A teherautó sofőrje az ütközést csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni. Neki köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt.

Hraskó István

A vádirat szerint azonban a nő szándékosan megszegte azon KRESZ szabályokat, a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki.

A tárgyaláson a fiatal nő elismerte a tényállást és büntetőjogi felelősségét is, azzal indokolta a büntetőfékezést, hogy ideges volt.

Borítókép: Hraskó István
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt