Ismét lopott autóban kapták el a 14 éves fiút – Ezúttal egy másik rokont akartak meglátogatni

Nemrég írtunk arról a 14 éves fiúról, akit a rendőrök egy lopott autóban kaptak el. A fiú ismerőseit ment meglátogatni, ezért tulajdonította el az autót.

Alig egy hét telt el és a fiú ismét a rendőrök kezei között landolt, ráadásul ezúttal is egy lopott autóban csípték nyakon. Most ugyan csak utas volt, mert az autót társa, egy 16 éves fiú vezette, ám indok az előzőhöz hasonló volt.

Azt mondták a rendőröknek, hogy egyikük testvérét szerették volna meglátogatni Pécsen a kórházban, azért vitték el a kocsit.

Mint az a rendőrség közleményében is olvasható:

Egy hőgyészi férfi tett feljelentést 2021. november 5-én ismeretlen tettes ellen, aki a családja tulajdonában levő nyitott állapotú személygépkocsit – melyben benne volt az indítókulcs is – az éjszakai órákban a házuk elől ellopta.

A beszerzett adatok alapján a tamási rendőrök azonosították a feltételezett tolvajokat, egy 16 éves helyi és egy 14 éves, a kapospulai nevelőotthonban élő fiút, aki néhány nappal korábban már vitt el autót hasonló módon. Meghallgatásuk során a fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését.

Hirdetés

Azt mondták a rendőröknek, hogy egyikük testvérét szerették volna meglátogatni Pécsen a kórházban, azért vitték el a kocsit. A nyomozók a fiúkat jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mindketten beismerték tettüket.

Elmondták, hogy végig az idősebb fiú vezetett, de Csibrák után megállt az autó, nem tudták újra elindítani, ezért gyalog mentek haza.

Az utastérben a rendőrök megtalálták egyikük diákigazolványát is. A 16 éves fiú ellen engedély nélküli vezetés miatt is eljárás indult, ami miatt őrizetbe vették.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Ismerősét akarta meglátogatni a 14 éves fiú, ezért ellopott egy autót és útnak indult


Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt

    15 kilométeres a dugó az M1-esen. Két baleset is történt


  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze