Ismét ellopták a a múlt héten visszaszerzett bádog rendőrt

Alig egy hete számoltunk be arról, hogy a korábban ellopott sebességmérő rendőröket imitáló bádogtáblát valaki eltulajdonította, de a rendőrség megtalálta. Valaki azonban ismét ellopta.

A 81-es számú főút mellé kihelyezett bádog rendőrt korábban azért helyezték ki az út szélére, hogy visszaszorítsák a gyorshajtást. A táblát tavaly novemberében azonban ellopták. A rendőrök a múlt héten bukkantak rá a tettesre, egy 60 éves férfira, aki beismerte tettét.

A bádogrendőr ezután visszakerült a helyére, de hétfőre már hűlt helye volt. A bádogrendőrt ismét ellopták

– számolt be róla a Telex, egyik olvasójuk tájékoztatása alapján.

Hirdetés

A lap megkérdezte a a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrséget is, akik megerősítették a hírt. Azt írták:

az Ön által kapott értesülések helytállók, azaz a mai napon a rendőrségre bejelentés érkezett, hogy az ellopott, majd megtalált és újra visszahelyezett bádog rendőr ismét eltűnt. Az eset kapcsán a Győri Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétsége miatt újabb nyomozást rendelt el ismeretlen elkövetővel szemben”.

 


KAPCSOLÓDÓ:

Egy 60 éves férfi lopta el a 81-es főút mellől a “Traffipaxozó rendőr” táblát


Forrás: Telex


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban