Ismét buszsávban közlekedőkre vadásztak – Egy körözött férfi is rendőrkézre akadt

Rajta kívül több mint 30 járművezetővel szemben intézkedtek két nap alatt a budapesti rendőrök a buszsávok szabálytalan használata miatt.

A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2021. december 9-én és 10-én ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.

A kétnapos ellenőrzés során a rendőrök 30 járművezetőnek szabtak ki helyszíni bírságot a buszsávban való jogosulatlan haladás miatt, két emberrel szemben szabálysértési feljelentéssel, egy esetben figyelmeztetéssel éltek.

Egy szabálytalan autóst előállítottak, miután adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy be nem fizetett bírságok miatt szabálysértési körözés volt ellene érvényben.

Ezen kívül a rendőrök az elsőbbségi szabályok megszegése, útburkolati jel figyelmen kívül hagyása, valamint a záróvonal átlépése miatt hat esetben helyszíni bírságot; tilos jelzésen történő áthaladás miatt pedig egy alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint feljelentettek egy sofőrt, mert forgalomból kivont járművel közlekedett.

Hirdetés

Az ellenőrzés az alábbi helyszínekre terjedt ki:

  • II. kerület Szépvölgyi út, Szilágyi Erzsébet fasor,
  • IV. kerület Megyeri út,
  • VI. kerület Andrássy út, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca, Podmaniczky utca, Bajcsy Zsilinszky út,
  • VII. kerület Rákóczi út, Nefelejcs utca, Damjanich utca, Király utca, Nagymező utca,
  • VIII. kerület Üllői út, Kőbányai út,
  • IX. kerület Soroksári út,
  • X. kerület Vajda Péter utca, Vaspálya utca,
  • XI. kerület Bocskai út,
  • XII. kerület Kútvölgyi út,
  • XIII. kerület Váci út, Szent István körút, Dózsa György út,
  • XIV. kerület Kerepesi út.

A közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében az együttműködő szervezetek a jövőben is végeznek hasonló ellenőrzéseket.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén