Instant karma: betörte a kirakatot, elütötte egy autó – videó

Két hét alatt másodjára törte be az üzlet kirakatát, ezúttal viszont már nem tudott elmenekülni.

Egészen hihetetlen videó került fel nemrég a YouTube-ra, amit egy lengyelországi biztonsági kamera rögzített. Lubliniecben a videón látható férfi fényes nappal úgy döntött, betöri az egyik utcában lévő üzlet kirakatát. Mindezt úgy, hogy látszólag nem zavartatta magát, és nem is nagyon akarta megállítani senki.

Mint kiderült, nem először csinálta ezt ezzel az üzlettel, két héttel korábban egyszer már betörte az üveget. Az egyik járókelő ugyan megpróbálta megállítani, de végül jobbnak látta „visszavonulni”, és inkább hívni a rendőröket. Amikor a férfi ezt észrevette, menekülőre fogta a dolgot, de elkövette a legelemibb hibát, amit el lehet követni, ha az ember át akar kelni az úttesten: nem nézett szét. Jobbról, a takarásból pedig jött egy piros személyautó, ami így elütötte a férfit.

A férfit végül a mentők vitték kórházba, de az egészet megúszta néhány karcolássa.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170926_vandal_kirakat_baleset

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában