Ingyenes jogosítvány: Minden, amit tudnod kell – egy autósiskola szemével

A nehezen átlátható helyzetre való tekintettel a Neon Autósiskolától egy sajtóközleményt kaptunk.

Az elmúlt hónapokban számos meg nem erősített hír látott napvilágot arról, hogy a magyar kormány ingyenessé tenné a jogosítvány megszerzését a középiskolások számára.
Az ingyenes jogsi, amely eredetileg nagy várakozást keltett a lakosság körében, végül egy pontosított formában kerül megvalósításra. Ez a cikk áttekintést nyújt az eddigi fejleményekről, véleményekről, és belepillantást nyerhetsz egy autósiskola szemszögéből is.

Az eredeti terv és a pontosítások

A kormány már 2023. augusztusában felhozta törvényjavaslatként az ingyenes jogosítvány megszerzését. Azonban csak 2024. március 14-én, Tuzson Bence igazságügyi miniszter pontosított Facebook-oldalán.

Mely szerint 2024. szeptemberétől a középiskolai oktatásban helyet kap a KRESZ- és egészségügyi oktatás.
A korábbi ígéretekkel ellentétben, melyek a teljes ingyenes jogosítvány megszerzését sejtették, a kormány csak a KRESZ- és egészségügyi képzés ingyenessé tételét valósítja meg a középiskolákban.
Az eredeti, teljes körű támogatás csak teszt jelleggel indul, korlátozott számú résztvevővel.

Támogatások és költségek

A 20 év alattiak jogosítványszerzése eddig is támogatott volt, 25 ezer forintos költségtérítéssel. Ezt az Államkincstáron keresztül lehetett igényelni. Ez a támogatási forma várhatóan megszűnik, amint az új rendszer életbe lép.
A jogosítvány megszerzésének 2022. végi átlagos költsége a KSH adatai szerint 305 ezer forint, de a teljes folyamat egyéntől függően akár a félmillió forintot is meghaladhatja.

Hirdetés

Ehhez hasonló megállapításra jutott a debreceni Neon Autósiskola is

Neon Autósiskola

A Neon Autósiskola debreceni autósiskolákra vonatkozó 2023. júniusi felmérésében azt állapította meg, hogy az átlagos árú autósiskolában 306 500 Ft a teljes képzés költsége.
Ennek a költségnek az átlagos KRESZ-tanfolyam díja csupán tizede.

Azt látjuk, hogy az országos átlag szerint 45 vezetési óra szükséges a jogosítvány megszerzéséhez (a kötelező 30 helyett).
Ez a 15 óra plusz vezetés átlagosan 120 ezer Ft-tal, 426 ezer Ft-ra növeli a jogosítvány megszerzésének költségét.
Ebből az állam mindössze a KRESZ- és elsősegély-tanfolyam árát, körülbelül 40 ezer Ft-ot áll a középiskolások számára.

A közösség véleménye az ingyenes jogsiról

A Tuzson Bence posztja alatti kommentekből kiderül, hogy a közösség véleménye megosztott az ingyenessé tett KRESZ-oktatással kapcsolatban.
Egyesek üdvözlik a lépést, mint a családok támogatásának eszközét és lehetőséget azok számára, akik anyagi okok miatt nem engedhetnék meg maguknak a jogosítvány megszerzését.
Mások szkeptikusak, aggodalmukat fejezik ki a kezdeményezés hosszú távú fenntarthatósága és a gyakorlati oktatás minősége miatt.
Felmerülnek aggályok a fiatal sofőrök által okozott balesetek növekedésével kapcsolatban is.

Ingyenes jogosítvány egy autósiskola szemszögéből

Vida Soma, a debreceni Neon Autósiskola tulajdonosa szerint a magyar kormány kezdeményezése, mely a KRESZ-oktatást ingyenessé tenné a középiskolások számára, egyértelműen pozitív lépés a közúti biztonság és az oktatás terén.

„A diákok már fiatal korukban megismerkedhetnek a közlekedési szabályokkal és az elsősegélynyújtás alapjaival. Ez hozzájárulhat a közlekedési kultúra javulásához és a balesetek számának csökkenéséhez.

Azonban a képzés mindössze a KRESZ-tanfolyam árával (Debrecenben 2023-ban átlagosan 40 ezer Ft) lesz kevesebb.
Mivel a 20 év alattiak eddig is visszaigényelhettek 25 ezer Ft támogatást, így csupán 15 ezer Ft különbséget jelent.
Ez olyan, mintha 5% kedvezményt kapnának a középiskolások a jogosítvány megszerzéséhez.
Ez a kedvezmény valószínűleg nem sok mindenkit segít hozzá a jogosítvány megszerzéséhez, aki eddig nem tehette meg.”

Hirdetés
Neon Autósiskola

Összefoglalva

A jelenlegi információk szerint, tehát az ingyenes jogosítvány diákoknak szóló ígéret helyett, a KRESZ- és elsősegély-tanfolyam kerül be a középiskolások képzésébe.
„Ez javíthatja a közlekedési kultúrát, azonban, aki jogosítványt szeretne szerezni nem éri meg emiatt várnia. Hiszen a jelenlegi rendszer szerint is visszaigényelhet 25 ezer Ft támogatást a KRESZ-tanfolyam árából, így legjobb esetben is csupán pár ezer Ft különbség lesz.

Addigra azonban várhatóan növekszik a vezetési órák ára, így aki vár szeptemberig, akár rosszabbul is járhat, mint az időben kezdő társaik.”
Emeli ki Vida Soma, a Neon Autósiskola tulajdonosa.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról