Ilyen dolgozni az M0-son 30-35 fokban

2000 óta 22 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt. Az ő tiszteletükre 2024. június 18-án reggel 22 járműből álló figyelemfelhívó konvoj indult a Magyar Közút Dunakeszi mérnökségéről. A társaság tavaly indította el „Közutasokkal vagyok, lassítok!” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányát. A tavalyi felvonuláson még eggyel kevesebb járműből állt a menetoszlop, sajnos idén tavasszal újabb kiváló kollégát veszítettek el Nyírbátornál a közutasok.

A tavaly még 21 járműből álló konvoj sajnos idén már hosszabb lett. Márciusban Nagykálló és Újfehértó között a nyírbátori mérnökség egyik kollégáját, Papp Tibort gázolta halálra egy kisbusz. Az 55 éves édesapát próbálták újraéleszteni a helyszínen, sajnos sikertelenül. A szakemberek jelzőőrös irányítás mellett padkarendezési munkákat végeztek és éppen pakoltak össze, már indultak volna vissza a telephelyükre, amikor megtörtént a tragédia. A jármű sofőrje eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti másik sávba, belehajtott a munkaterületbe, a védett sávba és a padkán tartózkodó munkatársukat elütötte.

A Magyar Közút 2018 tavaszán döntött úgy, hogy a fizikai, technikai védelem mellett egy kommunikációs kampányt indít „Biztonságunk az Ön kezében van!” címmel. Ekkor hunyt el a 35 éves Jobbágy Krisztián, akit egy jobbról, a leállósávon előző kamion gázolt el az M0-s autóúton. Kollégái, hogy emlékét életben tartsák a tiszteletére emlékművet állítottak a Dunakeszi mérnökségen. Az ő történetét egy egykori rendőr, ma már közutasként dolgozó Birszki Norbert, útellenőr mesélte el a sajtótájékoztatón egy videóban, aki Jobbágy Krisztián balesetének helyszínén teljesített szolgálatot. A vele készült interjút a Magyar Közút hivatalos Youtube oldalán itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=LlkRwF52yII.

Az eseményen a társaság lehetőséget biztosított az sajtó munkatársainak, hogy megtapasztalják, milyen száguldó autósok között dolgozni. Egy ugyanolyan fizikai védelmi eszközökkel ellátott elzárt területre elhelyezett asztal és szék várta az újságírókat, riportereket, mint amilyen körülmények között a közutasok dolgoznak. Miután a kötelező munkavédelmi oktatást és eszközöket megkapták, a munkaterületen írhatták meg a szöveget a sajtótájékoztatóból.

Hirdetés

A sajtótájékoztatón Bartal Tamás, a Magyar Közút igazgatóságának elnöke elmondta:

„Az elmúlt évek tragikus baleseteihez hasonló események elkerülhetőek lennének, ha a sofőrök minden esetben az útra és a vezetésre koncentrálnak, komolyan veszik és betartják az ideiglenes sebességkorlátozásokat, előjelzéseket. Még percekben sem nagyon mérhető az az előny, amit egy munkaterület mellett száguldozva érnek el az autósok, cserébe emberéletekkel játszanak, az ott dolgozókéval, a többi közlekedőével és persze a sajátjukkal, illetve utasaikkal is.”

Ennek apropóján tehát megmutatta nekünk és rajtunk keresztül Nektek is a Magyar Közút, hogy milyen érzés ilyen helyen dolgozni

Hirdetés

Ilyen DOLGOZNI az M0-son 30-35 fokban

2000 óta 22 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt. Az ő tiszteletükre 2024. június 18-án reggel 22 járműből álló figyelemfelhívó konvoj indult a Magyar Közút Dunakeszi mérnökségéről. A társaság tavaly indította el „Közutasokkal vagyok, lassítok!” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányát.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön