Ijesztő nézéssel vette el egy nő autóját Siófokon – „Budapestre akart menni”

Megrázó eset történt tavaly decemberben Siófokon. Egy kora hajnali órán egy helyi férfi úgy döntött, hogy autóval indul a fővárosba – csakhogy nem a saját járművével. A Siófoki Járási Ügyészség most emelt vádat a különös körülmények között elkövetett bűncselekmény miatt.

A vádirat szerint a kóros elmeállapotú férfi éppen gyalogolt, amikor meglátta, hogy egy nő az autójával épp megfordul mellette.

A férfi odalépett a járműhöz, mindenféle szóváltás vagy fenyegetés nélkül egyszerűen kinyitotta az ajtót, beült, és… csak meredt. A nő annyira megijedt a férfi furcsa, nyomasztó viselkedésétől, hogy kiszállt, és elmenekült.

Mire azonban visszanyerte a lélekjelenlétét, már késő volt: a férfi az autóban ült, és indulni készült. A nő visszafutott, próbálta megakadályozni, hogy elhajtson – hiába.

A kocsi ajtaját kinyitotta, megragadta a férfi ruháját, még a kilincset is fogta, miközben az autó mozgásba lendült. A próbálkozása azonban nem járt sikerrel, a jármű elindult, ő pedig a földre esett.

  • ELKÉPESZTŐ MANŐVERREL úszta meg figyelmetlenségét egy skodás az M0-son

    Nem mindennapi felvételt kaptunk az M0-ás autóútról, ahol egy hajszálon múlt egy frontális baleset. A videón az látszik, amint szeptember 5-én reggel, 7:35 körül egy Škoda sofőrje hirtelen kitérő manőverrel áttért a szembesávba. Abban a pillanatban éppen egy kamion érkezett szemből, amelynek vezetője szinte a szalagkorlátot súrolta, hogy elkerülje az ütközést.

A férfi – akinek nem volt jogosítványa – két nap múlva Budapesten hagyta ott a sértetlen autót, amelyet a rendőrség végül megtalált.

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és pártfogó felügyeletet indítványozott a vádlottal szemben. A történteket egy közeli biztonsági kamera is rögzítette.

MEGOSZTÁS