Így törte össze a cég egy éves autóját, majd egyszerűen felmondott, sőt sérelmezte, hogy miért nem látta őt a szembe jövő

Ezúttal egy rendhagyó esetet mutatunk nektek, aminek elszenvedője – jelen állás szerint – egy hazai kisvállalkozás, aminek vezetője – hívjuk a cikkben Istvánnak – osztotta meg meg velünk az alábbi történetet, ezzel rávilágítva egy a vállalkozások körében ismert problémára.

Történt ugyanis, hogy a kis, öt fős cég egyik alkalmazottja vezette az egy éves, 44 ezer kilométert futott, kb. 10 millió forint értékű Peugeot Partnert, aminek kamerája tűpontos részletességgel megörökített egy vitán felüli saját hibás balesetet.

Hirdetés

A forgalmi helyzet nem is lehetne egyszerűbb: Védett úton halad a kamerás autó, vele szembe pedig éppen egy kereszteződésnél érkezik meg egy Skoda Octavia. Eddig a pillanatig nem történt volna semmi rendkívüli, ám a kamerás autó sofőrje – aki a baleset óta már nem a cég alkalmazottja – úgy döntött, hogy balra kanyarodik, a kanyarodási – mint legalapvetőbb KRESZ – szabályt teljes mértékben semmibe véve.

Ennek eredményeképpen a szemből érkező Skodával összeütközött. A balesetben a vétlen fél egy 40 körüli nő volt, fedélzeten a 11 éves fiával. A csattanás utáni pillanatban a védett útra rámenni kívánó, éppen elsőbbséget adó biciklist is kis híján elérte a Peugeot eleje. Az ütközés után a Skodában utazó fiú nagyon fájlalta a fejét, így elvitte a mentő. Az anyukája vele tartott, közben a rendőrök is megérkeztek. – tudtuk meg Istvántól.

Benézte, van ilyen. Erre van a CASCO biztosítás – gondolhatnánk első blikkre…

„A kollégával néhány nappal később ültünk le az esetről tárgyalni, ahol felvázoltam az okozott kár nagyságrendbeli mértékét és vázoltam, hogy amint kiderül mennyi pontosan a cég kára, akkor azt meg kell téríteni a vállalkozás felé. A kamerafelvétel megtekintésétől teljesen elzárkózott. Egyáltalán nem akart vele szembesülni, és beszélni az esetről. Ettől függetlenül a kolléga teljesen együttműködő volt egyébként az eset utáni megbeszélésen velem.” – írta meg a cég vezetője, István a portálunknak.

Másnap behozta a céghez a felmondását amikor épp ügyintézésen voltam, kollégák kérték, hogy várjon meg engem, beszéljük meg, de ezt gyáva módon elkerülte. A felmondását aláírtam, tudtam, hogy a kártérítés már úgyis jogi úton fog folytatódni, teljesen mindegy hogy itt tartom vagy nem. Sérelmezte, hogy nem látta őt a szembe jövő, fékezhetett volna az Octaviás hogy elkerülje a balesetet. – tette hozzá István.

Hirdetés

ÍGY TÖRTE ÖSSZE a cég egy éves autóját, majd EGYSZERŰEN FELMONDOTT, sőt….

TELJES CIKK ITT: https://bpiautosok.hu/igy-torte-ossze-a-ceg-egy-eves-autojat-majd-egyszeruen-felmondott-sot-serelmezte-hogy-miert-nem-latta-ot-a-szembe-jovo Ha fontosnak tartod a munkánkat, akkor ne csak nézd, lájkold a videót és iratkozz fel a csatornára! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOD! WEBSHOPUNK: https://shop.bpiautosok.hu FŐ TÁMOGATÓNK, A NEXTBASE. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://autos-kamera.arukereso.hu/nextbase/?sgst=1 ÍGY KERÜLHETSZ TÁMOGATÓINK KÖZÉ: https://bpiautosok.hu/tamogatonk-a-te-ceged-jelenj-meg-nalunk-a-youtube-on-es-a-bpiautosok-hu-n/ ——————— TÁMOGATÓINK: https://www.barnadesign.eu – Barna Design Kft.

Mit követelt a cég az alkalmazotton?

Rákérdeztünk, hogy a teljes kár melyik részét próbálták meg a károkozó sofőrtől követelni és nyilván azt a választ kaptuk, hogy csupán a CASCO önrész az, amit a vállalkozás követelne az alkalmazottól. Ettől függetlenül István megírta, hogy az autójukban keletkezett összes kár 4.8 millió Ft lett, amiből kb. 1.5 millió Ft volt az önrész, valamint kb. 1 millió Ft-ot csökkent az autó értéke a baleset miatt…

De mi lett a vétkes jutalma?

István levele szerint a rendőrség eltiltotta a (volt) kollégát három hónapra a vezetéstől, és 80 ezer Ft pénzbírságot róttak ki rá.

Visszahallásom szerint nagyon igazságtalannak érezte hogy őt ennyire megbüntették, és fellebbezett, hogy munkáját a baleset miatt elvesztette (Ő mondott fel gyáva módon, bármeddig maradhatott volna), és így munkanélküli járulékból és felesége fizetéséből kell eltartania családját. A munkáját nem elvesztette a baleset miatt, hanem gyáva módon megfutamodott.– írta meg.

A fellebbezés hatására a bírságot csökkentették 1 hónap eltiltásra, és 50 ezer Ft bírságra. Tehát Ő ennyivel megúszta, örül magának mint aki jól végezte dolgát, nekem és a sértett félnek pedig sok millió Ft-os kára lett. írta meg István dühösen. Fontos megjegyezni, hogy a vétlen fél autóját Istvánék kötelező biztosítása nyilván meg kell térítse.

A tehergépkocsimat a napokban visszakaptam, remélem balesetmentesen évekig használni fogjuk. A volt kollégám egyébként rendszeres olvasótok, remélem viszontlátja soraimat.”

– zárta levelét István.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén