Így tanulják a KRESZ-t azok, akik ma jogsit szeretnének – Szerintetek jó az irány?

Míg az oktatás többi területén még csak fel-felbukkan, addig a gépjárművezető-képzésben fokozatosan az élre tör az online képzés.

A leendő járművezetők képzése 2012 óta végezhető online tananyagokkal, és ma már a mintegy 1000 hazai autósiskola több mint 80 százaléka használ ilyet az oktatás során. „A közlekedési hatóság (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) által akkreditált e-learning KRESZ-tananyagok teljes egészében kiváltják a tantermi képzést, de vannak olyan változatok is, amelyek a tanteremben tanulók tudásának elmélyítését és vizsgára felkészülését segítik” – mondja dr. Szőcs Károly, az online KRESZ-oktatást idehaza meghonosító E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója.

Az online KRESZ-tananyagokat használók száma évről évre dinamikusan nő, 2017-ben már meghaladja a 110 ezret. „Idén 72 ezer tanuló választotta az akkreditált e-learning tananyagot elméleti képzésként, akik közül 52 ezren a B kategóriás jogosítvány megszerzését tűzték ki célul. Ez azt jelenti, hogy becsléseink szerint ma már a vezetők közel fele a távoktatási képzést választja, miközben a tantermi tanulóknak is közel 40 százaléka használja online tananyagainkat” – emelte ki a vezérigazgató.

© AutoShkolla Online Falas

Az online KRESZ-tanulás rohamos elterjedésének oka egyértelműen abban keresendő, hogy a mai fiatalok már az online térben mozognak igazán otthonosan. Szívesebben keresnek rá valamire a neten, és természetesebb számukra, hogy a mobiljukat vagy laptopjukat használják könyvek helyett. Emellett nagyra értékelik a könnyű hozzáférést és a rugalmas időbeosztás lehetőségét is.

„Jól mutatja, a leendő járművezetők mennyire szívesen használják az online tanulást, hogy tulajdonképpen több időt szánnak az e-learning KRESZ-tananyagra, mint a kötelező tantermi óraszám. Számokban ez azt jelenti, hogy a kötelező 28 tantermi órával szemben – ami egyébként 45 perces – az e-learning tananyaggal átlagosan 32 teljes órát töltenek. Ezek a plusz órák azonban bőven megtérülnek, hiszen ilyenkor nem kell elmenni az oktatás helyszínére, és persze a tantermi képzés mellett is szükség van otthoni felkészülésre. A távoktatás időhatékonysága tehát összességében sokkal kedvezőbb, kevesebb időt kell a jogosítványszerzésre fordítani” – mondta el dr. Szőcs Károly.

Az alapos tanulás és az – idén a Magyar Minőség eOktatás 2017 Díjat is elnyert – e-learning KRESZ-tananyag hatékonysága erőteljesen visszaköszön a vizsgaeredményekben is. A közlekedési hatóságtól származó adatok alapján a 2017 első 8 hónapjában regisztrált B kategóriás vizsgaeredmények azt mutatják, hogy az e-learning képzési formában tanulók első elméleti vizsgájának 72 százalékos sikeressége 17 százalékkal meghaladta a tantermi tanulók átlagát (55 százalék). Sőt, az online KRESZ-tanulást választók az első gyakorlati vizsga letételekor is jobban teljesítettek a tantermi átlagnál: 59 százalék sikeres vizsgázó az 55 százalékkal szemben.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171110_kresz_oktatas_internet_online_e_learning

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa


  • Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban

    Meglepődtek a rendőrök: Szögekkel tűzdelte tele gumiabroncsát egy sofőr Borsodban


  • Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában

    Sífelvonón utazó gyerekkel ütközött egy autó Ausztriában