Így lehet bliccelni az autópályán? – Megszólalt a minisztérium

Egy korábbi kijelentésével akaratán kívül „bliccelési tippet” adott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az autópályán közlekedőknek -írja a napi.hu

Számos pozitív változásról döntött a kormány a hazai autópályákon, ezek közül kiemelkedik a 60 perces türelmi idő bevezetése. Vagyis, ha valaki felhajt egy olyan fizetős útra, amelyre nem rendelkezik jogosultsággal, akkor 60 perce van vásárolni egyet, miután elhaladt egy fix vagy mobil ellenőrzési pont előtt.

A döntés logikus, hiszen bárkivel megeshet, hogy áttéved a megyehatáron, vagy február elsején megszokásból felhajt egy fizetős útra, mert elfelejt új éves vagy megyei matricát venni.

A dolog érdekessége ugyanakkor az, hogy az NFM egy évvel korábban még teljesen elzárkózott attól, hogy bárki azután vehesse meg a jegyét, hogy észrevette az ellenőrzési pontot.

A témát többek közt L. Simon László feszegette, aki írásbeli kérdésttett fel 2016 végén az NFM-nek. Ebben azt nehezményezte, hogy aki este vesz 10 napos e-matricát, az rosszabbul jár azoknál, akik ugyanazon a napon reggel vásárolnak, hiszen míg utóbbiak tíz teljes napot, előbbiek csak kilencet fizetnek. Itt merült fel L. Simon Lászlóban, hogy esetleg visszamenőleg is érvényes lehetne a matrica.

Fónagy János, az NFM államtitkára válaszában akkor azt írta: a visszamenőleges vásárlás lehetőséget teremtene arra, hogy az úthasználó csak abban az esetben vegyen matricát, ha megbizonyosodott arról, hogy ellenőrizték, például találkozik egy mobil egységgel. Bevezetése ezért nem célszerű.

A napi.hu megkérdezte az NFM-et, hogy mi változott azóta. Ha ugyanis nem sűrítették a fix pontokat, akkor egyes szakaszokon ugyanúgy el lehet játszani azt, hogy csak akkor vesz valaki matricát, ha elhaladt egy ellenőrző autó mellett.

Az NFM válaszában azt írta, hogy

 az új előírás megalkotásának alapvető célja nem az utólagos vásárlás általános lehetőségének biztosítása, hanem a jóhiszemű úthasználók akaratlan tévesztés, mulasztás miatt keletkező pótdíjfizetési kötelezettségének elkerülhetővé tétele volt. Így például ha egy autós véletlenül téved fizetős útszakaszra, a hibát akár a legrövidebb időtartamra szóló, legolcsóbb heti matrica megvásárlásával is orvosolhatja. A járművezető a jogosultságot az első fix vagy mobil ellenőrzési ponton történt áthajtástól számított egy órán belül megváltva mentesül az alapesetben 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól. Főszabályként a továbbiakban is az e-matricák előzetes megvásárlása javasolt, azokat célszerű akár személyesen, akár elektronikus úton már indulás előtt beszerezni.

A külföldi járművekre kiszabott pótdíjak hatékonyabb beszedése is hozzájárult a jogkövető magatartás elmúlt években tapasztalt elterjedéséhez, a bliccelési kísérletek visszaszorulásához. Így lehetővé vált a szolgáltatásért fizetni kész autósok figyelmetlenségeinek, tájékozatlanságból fakadó tévesztéseinek enyhébb elbírálása.

Vagyis az, hogy több pénz folyik be a külföldiektől, és összességében kevesebben bliccelnek, lehetővé teszi azt, hogy megnyissanak egy olyan kiskaput, amelyről egy évvel korábban még hallani sem akartak.

Bár a szaktárca egészen biztosan nem szeretne senkit bliccelésre buzdítani, most korábbi érvelésük hullik vissza rájuk. Ettől függetlenül jobb későn könnyíteni a szabályokon, mint soha.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_lehet_bliccelni_az_autopalyan_megszolalt_a_miniszterium.654101.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt


  • Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt

    Orbán Viktor kiakadt az üzemanyagár alakulása miatt


  • 282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban

    282 km/h sebességgel, a kábelekbe kapaszkodva utazott egy magyar férfi a vonaton Németországban


  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten