Így fogták el az újpesti halálos baleset okozóját – VIDEÓ – Rengeteg pénz volt, és jól láthatóak voltak a baleset okozta sérülései

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, elfogták az Újpesten halálos balesetet okozó, majd elmenekülő M. Pétert!

Előzmények:

Körözik az Újpesten halálos balesetet okozó sofőrt. Fotót publikáltak róla

A BRFK ma reggel egy videót is publikált az elfogás utáni pillanatokról.

"Hosszú távra tervezte a szökést, azonban a kollégáink egy nap alatt azonosították és a következő 48 órán belül el is fogták M. Pétert.

Ő az a 40 éves férfi, aki hétfő este súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben meghalt egy vétlen autós, egy vétlen édesapa. A tragédiát súlyosbította, hogy az autóban ült a férfi 14 éves kislánya. Ő szerencsére a lelki traumán kívül könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. M. Péter egy percre sem állt meg, nem nézte meg, hogy tud-e segíteni a sérülteken; gyalog távozott a helyszínről.

A mi kollégáink hétfő óta nem igen aludtak. Különösen igaz ez a Célkörözési Osztály egyik nyomozójára.

A rendőr főtörzszászlós – akinek nem írhatjuk le a nevét - állhatatos munkája hozta meg az eredményt; látókörünkbe került M. Péter egyik barátja, és egyéb nyomozati munka után egy szigetszentmiklósi hétvégi házban a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai elfogták a bujkáló férfit.

Amit a körülményekről tudni lehet: M. Péternél rengeteg pénz volt, és jól láthatóak voltak a baleset okozta sérülései, hiszen az már a helyszínen kiderült, hogy ő is megsérült a balesetben. Elfogásakor a rendőri intézkedésnek nem állt ellen, együttműködő volt.
Tudjuk, hogy már nagyon késő van, de a Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói ebben a pillanatban is M. Péter „elszámoltatásán” dolgoznak.

Köszönjük a sok kedves üzenetet, igen tudjuk, hogy ez a munkánk, de mindenképpen tudatni akartuk veletek, hogy elfogtuk a férfit, illetve természetesen büszkék is vagyunk a nyomozásban részt vevő kollégáinkra." - közölte a BRFK.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt