Így adta el más kocsiját a saját tartozásának fejében

A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták tulajdonosának azt a gépkocsit, amelyet egy 17 éves férfi sajátjaként, tartozása fejében értékesített.

A rétsági fiatalkorú felfigyelt egy helyi parkolóban hónapok óta álló személyautóra.

Anyagi helyzetének javítása érdekében elhatározta, hogy ellopja és eladja azt. Tervét június 1-jén érezte megérettnek, viszont a lezárt autó ajtajait nem tudta kinyitni.

Ekkor eldöntötte, hogy eladja az autót azzal a legendával, hogy egy külföldön élő ismerőse bízta meg a gépkocsi értékesítésével, de elhagyta a jármű kulcsát, így nem tudja azt kinyitni.

Hirdetés

Felhívta egy Kosdon élő alkalmi ismerősét, aki vevő volt a történetre és a gépkocsira is.

A vásárlójelölt rövid időn belül meg is érkezett a rétsági parkolóba, ahol a szakavatott kezek hamar kinyitották az autó ajtaját, azonban a motor nem indult, így azt elvontatták új, ámde jogtalan tulajdonosához. Az írásos szerződés nélkül, szóban megköttetett üzleti megállapodás anyagi része kimerült annyiban, hogy a rétsági fiatal férfi 60 ezer forintos tartozását elengedte a kosdi vevő.

A gépkocsi eredeti tulajdonosa június 5-én észlelte az autó eltűnését és feljelentést tett.

A rétsági nyomozók az adatgyűjtés eredményeként még aznap megtalálták a 430 ezer forint értékű autót a 34 éves kosdi férfi lakásánál, lefoglalták és visszaadták azt tulajdonosának. A 17 éves rétsági fiatalt elfogása és előállítása után lopás bűntett, míg a kosdi férfit pénzmosás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra


  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason


  • Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent

    Kemény autós üldözés volt Budapesten. A TEK is megjelent


  • 47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten

    47 sávot figyelnek összesen a szerdától már élesben működő új sebességmérők Budapesten


  • Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány

    Utánfutó szabadult el az M3-ason. Önálló életre kelt a vontatmány


  • Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje

    Részegen, frontálisan tört rommá egy taxit a Fiumei úton a Suzuki sofőrje


  • Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek

    Kinyílt az ajtó, majd hullott ki minden (is) a Suzukiból. A megállás sem ment simán a sofőrnek


  • Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban

    Nem adta ki a drift egy veszprémi körforgalomban


  • Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek

    Csúnyán elintézte a BMW-t. Kőbányán, az Újhegy parkba sikerült landolni a sofőrnek


  • Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…

    Bent ragadt a vasúti átjáróban az autós, jött a vonat…