Hirdetés

Gondolkodtató
Időzített bombák az utakon az önköltségi ár alatt fuvarozó cégek teherautói
Időzített bombák az utakon az önköltségi ár alatt fuvarozó cégek teherautói
Hirdetés

Súlyos károkat okoz a logisztikai ágazatban a járvány hatására megjelent önköltségi ár alatti közúti fuvarozás – figyelmeztet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ).

A jellemzően külföldi vállalkozók által folytatott gyakorlat – akár 35 százalékkal a piaci árak alatti fuvarozás – torzítja a piacot, károkat okoz a megbízóknak, az államnak, és időzített bombaként komoly balesetveszélyt is jelent.

– Írja az mfor.hu. Írják továbbá:

A szövetség szerint a jelenség, amely már a Magyarországról feladott fuvarok mintegy 20 százalékát érinti, lehetetlen helyzetbe hozza a magyar közúti fuvarozói piac kis szereplőit és komoly zavarokat okoz a közepes és nagyobb cégek működésében is.

Az MLSZKSZ logisztikai vállalatok körében idén szeptemberben végzett felmérése szerint egyre súlyosabb károkat okoz a logisztikai ágazatban az önköltségi ár alatti közúti fuvarozás.

A világjárvány hatásaként megjelentek olyan, jellemzően külföldi fuvarozó cégek Magyarországon, amelyek a piaci áraknál 35 százalékkal olcsóbban vállalnak fuvart. „Jelenleg kilométerenként 1,00-1,05 euró fuvardíj körül van az önköltségi szint, tehát aki ez alatt vállal fuvart, veszteséget termel.

Ha ez az állapot tartósan fennáll, az sok kisebb közúti fuvarozó cég bezárásához fog vezetni” – mondta Bíró Koppány Ajtony. Az MLSZKSZ főtitkára hozzátette, hogy a magyar közúti fuvarozói piac mintegy 65 százalékát közvetlenül érinti a probléma – ekkora a kisebb, 5-10 autós cégek részaránya a fuvarozói piacon -, de a nagyobbak esetében is komoly zavarokat okoz a jelenség, mert jelentősen csökken a nemzetközi versenyképességük.

Hirdetés

Az MLSZKSZ mintegy száz, a tagvállalatai által végzett fuvarfeladatot vizsgált meg és arra a következtetésre jutott, hogy az átlagos piaci ár alatt 35 százalékkal, azaz az 1,00 euró körüli önköltségi ár helyett 0,65-ös áron lehetetlen megbízható fuvarozói tevékenységet végezni.

Ezek az árak már rövidtávon sem nyújtanak fedezetet a fuvarozáshoz szükséges alapvető műszaki és biztonsági kiadásokra. (Az itt feltüntetett önköltségi szint az MLSZKSZ által megvizsgált fuvarok átlagos önköltségi szintje.

Mivel az önköltségi szint sok paramétertől függ – például a fuvarozási viszonylattól, a megbízási specifikációtól, az ügyféligényektől, vagy a jármű állapotától –, ezért a piacon ettől az értéktől eltérő önköltségi díjak is lehetnek.)

A számításunk hajmeresztő eredményt hozott. Azok, akik 0,65-ös díjért vállalnak és adnak fuvart, valójában 40 tonnás, 80km/h órával száguldó időzített bombákat küldenek ki a közútra, ami bármikor és bárhol robbanhat, katasztrófát okozva” – hangsúlyozta Bíró Koppány Ajtony. Az ilyen teherautók esetében nincs fedezet a járművek alapvető karbantartására és a gumiabroncsok rendszeres cseréjére (kétévente átlagosan 12 darab gumiabroncsot jelent járműszerelvényenként. Ráadásul a német és osztrák előírások alapján már a téli időjárásnak is meg kell feleljenek, ami további költséget jelent).

Nem futja belőle a biztosításra, az esetenként felmerülő bírságokra, vagy a gépkocsikra ráosztott informatikai, telekommunikációs költségekre sem. A járművek után nem fognak adót fizetni, a cég működési költségeire nincs a fuvardíjban fedezet, nincs értékcsökkenési elszámolás, azaz nem tudják a kiöregedett járműveket pótolni. „Csak a gépkocsivezető bérét, az üzemanyagot és útdíjat tudják kifizetni ebből az összegből” – tette hozzá a főtitkár.

Hirdetés

De azok a cégek, akik önköltség alatt fuvaroznak, nagy valószínűséggel a sofőröket is szabálytalanságokra kényszerítik (túlvezetés, kevés pihenés), ezzel is veszélyeztetve a többi közúti szereplőt. Minél régebbi a jármű és minél kisebb az üzemeltető cég flottája, a balesetek bekövetkezésének valószínűsége annál nagyobb.

Az MLSZKSZ szerint, ha az önköltség alatti fuvardíjak gyakorlata sokáig fennáll és a megbízók részéről preferált megoldássá válik, egyre több, romló műszaki állapotú fuvareszköz fogja róni az utakat. A kopott, gyenge minőségű gumik miatt romlik a fékhatás, illetve a motor és fedélzeti rendszerek elégtelen karbantartása miatt megnő a lerobbanás esélye. A futóművek meghibásodása pedig közúti tragédiákba torkollhat.

Hosszú távon mindenki veszít

A szövetség szerint az alacsonyabb árakkal a megbízók csak látszólag járnak jól, valójában közép- és hosszú távon ők lesznek a kialakult gyakorlat legnagyobb károsultjai, hiszen a szinte kódolható műszaki meghibásodások miatt nem érkezik meg időben az árujuk.

Az ebből eredő károkat pedig a biztosítók nem fogják megtéríteni, hiszen az ilyen fuvarozó cégeknek nincs, vagy elégtelen a biztosításuk is – mutatott rá a főtitkár. A megbízók piaci pozíciói is jelentősen romlani fognak, új üzletektől esnek el, illetve üzleteket fognak visszamondani, amelyeknek a bevételekre gyakorolt negatív hatása sokszorosa lesz a megspórolt fuvardíjnak.

A nyomott árak a kisebb, tisztességes cégeket sújtják a leginkább, míg a közepes és nagyobb fuvarozó, illetve a logisztikai szolgáltató cégek esetében közvetett negatív hatásokról beszélhetünk. Az alacsonyabb árak miatt romlik a cégek likviditása, versenyképessége, foglalkoztatási- és adófizető képessége. Összességében minden piaci szereplőnél csökken majd a bevétel, ami akár több 10 milliárd forintot is meghaladó adóbevétel-csökkenést eredményez az állam esetében.

A felelősség mindenkié

A klasszikus fuvarozási szerződés szerint, a szállítmányozó felel a szerződéses kereteken belül okozott kárért, ha az árut fuvarozásra átvette és a járműre felrakta. Ugyanakkor a megbízó erkölcsi felelőssége is, ha elfogadja a nyomott árakat, mert neki is tisztában kell lenni a közúti fuvarozási piac önköltségi szintjeivel és annak negatív következményeivel – hangsúlyozza az MLSZKSZ.

Hirdetés

A Szövetség arra kéri a megbízókat, hogy a költségeik minden áron való csökkentése helyett a biztonságra törekedjenek, hiszen egy műszakilag hiányos kamion által okozott balesetben akár saját hozzátartozóik is áldozatok lehetnek.

A probléma megoldásában szintén segíthet a jelenleg tesztelés alatt álló elektronikus fuvarozási engedélyeket ellenőrző rendszer, a BIReg, amellyel egyelőre a harmadik országokból (pl. szerb, ukrán, török), érkező cégek fuvarozási engedélyeit ellenőrzik majd, ám ettől számottevő eredményt csak később vár a Szövetség.

Forrás: mfor.hu / Borítókép: illusztráció


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés