Hirdetés

Gondolkodtató
Idős házaspár halálát okozta a fiatal járművezető drogok és gyógyszerek hatása alatt
Idős házaspár halálát okozta a fiatal járművezető drogok és gyógyszerek hatása alatt
Hirdetés

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze vádat emelt az ellen a 17 éves fiú ellen, aki a vád szerint 2020 augusztusában megszökött a javítóintézetből, majd novemberben drogok és nyugtatók hatása alatt okozott tragikus közlekedési balesetet, melyben egy idős házaspár mindkét tagja életét vesztette. – írja az ugyeszseg.hu

A vád szerint a 17 éves fiú 2020. november 12-én éjjel Karancslapujtőn egy ház előtt beindított egy rossz műszaki állapotban lévő, lapos gumiabroncsú személygépkocsit, és azzal Salgótarjánba indult.

Fotó: police.hu
Hirdetés

A korábban elfogyasztott pszichoaktív anyagoktól és erős nyugtatóktól bódult állapotban vezette a járművet, amivel hajnalban állapota és vezetési járatlansága miatt a megyeszékhelyen egy parkoló autónak ütközött. 8 óra után pedig a 21. sz. főút Salgótarján lakott területén kívül átvezető szakaszán két ember halálát okozta: egy balra ívelő útkanyarulatba a megengedettet meghaladó, egyben a nedves, csúszós aszfaltburkolathoz képest eltúlzott, 110-115 km/h sebességgel haladt be, a záróvonalon áttért a szemközti forgalmi sávba és ott frontálisan összeütközött egy szemből szabályosan érkező, idős férfi által vezetett személygépkocsival.

Az ütközés következében az idős férfi és a mellette ülő felesége a helyszínen elhunyt, a vádlott könnyebben sérült, a járművek súlyosan megrongálódtak.

A baleset oka az volt, hogy a vezetői engedéllyel nem rendelkező fiatalkorú vádlott a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt a műszaki- és biztonsági követelményeknek meg nem felelő járművel a megengedett sebességet túllépve haladt.

Fotó: police.hu
Hirdetés

A baleset után letartóztatásba vett fiatalkorú ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat, melyben hosszú börtönbüntetést és járművezetéstől, valamint közügyektől eltiltást indítványozott.

Fotó: police.hu

Továbbá indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a nyomozás során felmerült 881.253,- Ft bűnügyi költség megfizetésére.

police.hu / ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés