Holnaptól csak kötelező biztosítással lehet használni az elektromos rollerek legnagyobb részét

„Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására.

Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében, hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni”

– összegezte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség elnökségi tagja azt, hogy keddtől csak kötelező biztosítással használhatók az e-rollerek.

Hirdetés

Tehát a jármű vezetőjének egy közúti ellenőrzés alatt be kell mutatni a biztosításról szóló igazolását, ugyanakkor amennyiben bérli a használó az eszközt, úgy pusztán meg kell győződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

A díjak mértéke biztosítónként jelentősen eltérhet, mert jelenleg még hiányoznak az ilyen járművekre vonatkozó KRESZ-előírások, így a kockázat valódi mértékét nehéz meghatározni.

Nem minden ilyen eszköz érintett: csak akkor kell kötelező biztosítást kötni, ha

  • a 25 kiló alatti jármű tervezési sebessége meghaladja a 25/km órát,
  • vagy egy 25 kilónál nehezebb eszköz tervezési sebessége meghaladja a 14 km/órát.

Az elektromos kerékpárokra nem kötelező biztosítást kötni.

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap


  • Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr

    Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr


  • Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson

    Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson


  • Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette

    Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette


  • Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás

    Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás