Holnap reggeltől előreláthatólag 40 napra lezárnak egy sávot az Árpád hídon

Felújítás miatt hétfő reggel 9 órától előreláthatólag 40 napra lezárnak egy sávot a Pest felé vezető oldalon, amely este 10 és reggel 5 óra között kétsávos lezárássá bővül.

Felújítás miatt hétfő reggel 9 órakor egy sávot lezárnak az Árpád híd Pest felé vezető oldalán, a margitszigeti lehajtó utáni szakaszon, a munkálatok várhatóan negyven napon át tartanak – közölte a Budapest Közút Zrt. az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a forgalomkorlátozást a dilatációcserével kapcsolatos munkálatok miatt vezetik be a hídon.

Hirdetés

Azt is közölték, hogy a közúti forgalom napközben két sávon haladhat, óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett. Este 10 és reggel 5 óra között viszont a híd Pest felé vezető oldalán további egy sávot lezárnak a margitszigeti lehajtó után.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a korlátozás idején is a megszokott rend szerint közlekednek
– áll a közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy a Budapest Közút megbízásából több helyszínen zajlottak dilatációjavítások és hídszigetelési munkálatok tavaly ősszel a fővárosban, például az Erzsébet híd pesti és budai hídfőjénél, valamint a Kacsóh Pongrác úti és a Hungária körúti felüljárón is.

Borítókép illusztráció: Elképesztő sebességgel száguldott át egy autós az Árpád hídon tegnap este – VIDEÓ

Elképesztő sebességgel száguldott át egy autós az Árpád hídon tegnap este – VIDEÓ

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta