Hivatalos: Jönnek az új formátumú rendszámok, mutatjuk milyenek lesznek

A részletek a friss Magyar Közlönyben jelentek meg. A jelenlegi formátumot a négy betű és három szám formátum váltja. A rendőrautók rendszámai RA, a taxik TX, az adóhatóság pedig NA karakterekkel kezdődnek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt felröppent már a hír, hogy hamarosan bevezetik az új formátumú rendszámtáblákat. Akkor a minisztérium még azt közölte, hogy a jelenlegi formátum még 2026-ig biztosan elég lesz. A Magyar Közlöny friss kiadásában megjelent, hogy a korábbi három betűből és három számból álló kombinációt a jövőben a 4 betűből és három számból álló kombináció váltja majd.

Az új formátumú rendszámokkal először 2022. július 1-jétől  találkozhatunk, ugyanis ekkortól vezetik be őket.

Az új rendszámon látható lesz az európai zászlót jelképező, kék mezőben 12 ötágú sárga csillag, a fehér H jelzés és Magyarország címere.Az új formátum a latin abc szerinti két betűvel fog kezdődni (kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs kombinációk), ezután jön a címer, aztán ismét két betű, kötőjel és három szám. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet.

Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy ez hogyan fogja érinteni az autósokat, milyen adminisztrációs terheket ró a tulajokra és lesznek-e plusz költségek. Nos mindenkit megnyugtatunk. Az új rendszámot csupán az újonnan forgalomba helyezett járművek fogják kapni, tehát a jelenlegi rendszámok érvényesek maradnak, azokat nem kell lecserélni.

Az új rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket.

A veterán járművekre kiadható OT rendszámok készlete is fogyóban van, így a jövőben azok is új formátumot kapnak. A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. Valamint új jelzéssel látják el az alábbi kategóriákat is.

A taxik a jövőben TX, Magyar Honvédség járművei HA, rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákat kaphatják majd.

 

 

Hirdetés

 

 

A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését. szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.

Forrás: Magyar Közlöny

 


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin