Hétvégén jobb, ha elkerülöd a Hősök tere – Dózsa György út környékét

A hétvégén a Hősök tere – Dózsa György út – Andrássy út környékén rendezvény miatt lezárásra lehet készülni.

A Nemzeti Vágtát idén október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már október 1-jén, péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, mely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek – írja a BKK.

  • Október 1-jén, pénteken 16:00-tól október 4-én, hétfőn 4:30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között.
  • Október 2-án, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 3-án vasárnap 8:00-tól október 4-e, hétfő 4:30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.
Hirdetés
Borítóképünk illusztráció! Forrás: BKK
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett