Hétvégén csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a pesti rakpart egy része

A főváros újra megnyitja a gyalogosok és a kerékpárosok számára hétvégéken – az útszakaszt érintő beruházások megkezdéséig – a pesti rakpartot – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.

Március 27-én ismét a Margit híd és a Közraktár utca között nyitják meg a pesti rakpartot, így több lesz a gyalogosan bejárható szabad tér Budapesten, kevesebb lesz az esély arra, hogy sokan legyenek egy helyen – írták.

Közölték, hogy a rakpart szombat reggel 6 órától vasárnap este 7 óráig lesz lezárva az autóforgalom elől.

Arra kérnek mindenkit, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, viseljen maszkot és tartsa a védőtávolságot, amikor a rakpartra és bármilyen más szabadtéri helyszínre látogat.

Hirdetés

A közleményben kitértek arra is, hogy Budapesten csaknem 860 hektár természetvédelmi terület és számos kevésbé használt zöldfelület van, ahol a tömeget elkerülve is lehet – a távolságtartás járványügyi szabályait betartva – sétálni vagy sportolni.

Az akció azért is igazán érdekes, mert egy héttel ezelőtt a március 15-ei hosszú hétvégére (amikor még kevesebb fertőzött volt, mint ma) szintén ez volt a terv, ám végül úgy ítélték meg, hogy a jelen járványügyi helyzetben nem lenne biztonságos.

 


KAPCSOLÓDÓ:

Mégsem nyitják meg a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a március 13-15-ei hosszú hétvégén


Forrás: MTI


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban