Hétszázezret fizetett a sértettnek a vétkes sofőr – tevékeny megbánás miatt megszüntették az eljárást

A Tatabányai Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette azzal a taxissal szemben, aki közvetítői eljárásban hétszázezer forint megfizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel okozott sérelmet.

A határozatban írt tényállás szerint a taxis férfi 2019. április 13-án  23 óra 50 perckor Tata lakott területén a személygépkocsival utast szállított. A taxi a Keszthelyi utca és a Május 1. út útkereszteződéséhez ért, ahol a gyalogos-átkelőhely előtt megállt. A gyanúsított a Május 1. útra kanyarodás megkezdése előtt észlelte, hogy a védett úton, a Május 1. út belső forgalmi sávjában közlekedik egy személygépkocsi, melynek hátsó ülésén a sértett ült.

A taxis férfi a közeledő  személygépkocsi távolságát rosszul mérte fel, az érkező gépkocsinak továbbhaladási elsőbbséget nem biztosított, megkezdte a behaladást az útkereszteződésbe.  Az érkező személygépkocsi vezetője vészfékezett,  ennek ellenére nekiütközött a taxinak.

Az ütközés következtében az érkező személygépkocsi irányt változtatott, felhajtott a járdaszigetre, kidöntötte az ott kihelyezett „Kikerülési irányt” jelző közúti jelzőtáblát, ezt követően a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék árbocrúdjának ütközött.

Az érkező személygépkocsi hátsó ülésén utazó sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, az ágyéki csigolya törése miatt megműtötték.

Az ágyéki gerincszakasz területének merevsége, mozgáskorlátozottsága miatt a sértettnél maradandó fogyatékosság alakult ki.

A vétkes sofőr a baleset során szintén nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az  ügyészség az ügyet közvetítői eljárásra utalta, amelyben az elkövető a sértettnek 700.000 Ft jóvátételt fizetett.

Hirdetés

A büntetőjogi rendelkezések szerint nem büntethető, aki a törvényben meghatározott vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében – vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva – a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

Az elkövető a bűncselekménnyel a sértettnek okozott sérelmet jóvátette, ezért az ügyészség az eljárást megszüntette.

Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is