Hétfőtől kemény áremelés lép életbe a benzinkutakon

Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója december végén jelentette be az Indexnek, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítik a kötelező jövedékiadó-emelést.

Mint mondta, az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal.

A Népszava információi szerint a magyarországi töltőállomások többsége pénteken megkapta az utóbbi, 21 forintos üzemanyagár-emelésre vonatkozó utasítást.

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az Indexnek korábban úgy nyilatkozott, hogy a január elsején bevezetett 20 forintos áremelésnek piacformáló hatása lett.

Hirdetés

„Bár korábban nem minden esetben érvényesült a vállalat piacformáló hatása, most lehetett arra számítani, hogy a piaci szereplők követik az árazásban” – mondta Bujdos Eszter, aki arra is kitért, hogy voltak olyan benzinkutak, amelyek egy részletben emelték meg a benzin és a gázolaj árát, azonban később kénytelenek voltak korrigálni.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az Index kérdésére elmondta, hosszú távon nem várható jelentős árcsökkenés az üzemanyagáraknál, ugyanis az árak alakulására döntő hatással vannak külső tényezők, mint a szemünk előtt zajló háborúk, amelyek sora könnyen lehet, hogy további konfliktusokkal bővül.

Hogy egy aktuálisan fenyegető esetet említsünk, egy közel-keleti front megnyitása akár 15 százalékos áremelést is eredményezhet a hazai piacon. Ez a szám ugyanakkor spekulatív, a válságok súlyától és konkrét jellegétől függően sokkal nagyobb árrobbanás is lehet
– összegezte a helyzetet a magyar vállalat első embere.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott