Hirdetés

Gondolkodtató
Hétfőtől drágul a taxizás Budapesten
Hétfőtől drágul a taxizás Budapesten
Hirdetés

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák:, közben pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke levelet írt a Miniszterelnökségnek, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha eltörlik a taxiszolgáltatások hatósági árát, akkor az a korábbi szabályozatlan kedvezőtlen versenyt jelentené ismét a drosztokon.

Legutóbb 2022. május 9-én emelték a díjakat, méghozzá 33 százalékkal. Akkor az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nőtt. A mostani áremelkedést az inflációval és az üzemanyag-ársapka eltörlésével indokolták

Az áremelésről szóló költségvetési módosító javaslattal kapcsolatban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta, hogy már az ársapka kivezetése utáni napokban leültek a taxisokkal, és megkezdték az egyeztetést.  A taxisszervezetek két javaslatot tettek.

Az egyik az extra kényelmi díj lett volna a telefonos és appos rendeléshez, ami az 1000 forintos alapdíj mellé újabb 1000 forint lett volna. A másik javaslat, hogy nominális 10-10-10 százalékos emelés legyen, de itt jelezték a taxisok, lehet, hogy ez kevés lesz hosszabb távon, ezért később ezt módosították arra, hogy az alapdíjat 1500 forintra emeljék, a viteldíjat 440 forintra, a percdíjat pedig 140 forintra.

Hirdetés

A főváros végső javaslata az volt, hogy a fővárosi közgyűlés március 10-10-10 százalékkal emelje viteldíjat. Ezen túlmenően kezdeményezik a bécsi modell bevezetését a taxizásban, azaz lenne egy 10 százalékos mozgás az emelésben, ha erre szükség van – erről a cégek maguk dönthetnének.

Emellett létrehoznának egy olyan lehetőséget, hogy amennyiben a maginfláció, az átlagkereset és üzemanyag-árváltozás meghaladja összesen 20 százalékot, akkor tárgyalnának újabb emelésről. Friss híreink itt.

Egy átlagos taxis 135 ezerrel többet költ üzemanyagra az ársapka kivezetése óta, és ehhez jön a többi inflációs költség” – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség főtitkára a közgyűlésen. Szerinte a taxisszervezetek és azok képviselői között volt konszenzus. Hozzátette, hogy megértették azt, hogy jövőre önkormányzati választás lesz, és jövő tavasszal már nem tudnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Végül arra kérte a közgyűlést, hogy az általuk elfogadott konszenzusos javaslatot fogadják el. A BpiAutósok legfrissebb híreit itt találod.

Az előterjesztést még januárban, hosszú vita lezárása után 18 igen szavazattal elfogadták, amiről a Fidesz képviselői nem szavaztak.

Borítókép: illusztráció
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés