Hétfőn megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása, komoly forgalomkorlátozásra készüljetek

Teljesen megújul a Blaha Lujza tér, a gépjárműforgalom korlátozása azonban csak 10-12 hétig tart. Az ideiglenes sávlezárásokat részben ellensúlyozza, hogy a Fővárosi Önkormányzat erre az időszakra felfüggeszti a Dohány utca és a Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák teljes hosszban átjárhatók lesznek a Kiskörút és a Nagykörút között – olvasható a BKK közleményében.

Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban – a Rákóczi úton és a Nagykörúton is irányonként egy-egy forgalmi sávot lezárnak.

A Rákóczi úton marad 2×2 sáv az autóknak, a buszközlekedést lámpaprogrammal, illetve elsőbbségadás biztosításával segítik. A Nagykörúton az első 10-12 hétben csak 2×1 sávon lehet majd közlekedni.

Az érintett szakaszon ideiglenesen megszűnik a kerékpársáv.

A nagykörúti villamosok közlekedését nem kell korlátozni, a vágányok alatt a villamosvonal rekonstrukciójakor már elvégezték a szükséges munkákat. A forgalomkorlátozás alatt a főváros felfüggeszti a VII. kerületben a forgalomcsillapítás egyes részeit, így a Wesselényi utca és a Dohány utca teljes hosszában átjárható lesz a Károly körút és a Nagykörút között.

Hirdetés

Balogh Samu a főpolgármester kabinetfőnöke elmondta, hogy a korábbi terveket átdolgozták, a tér zöldebb lesz, és megteremtik a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosok bekötésének lehetőségét is. A tér használatát és a gyalogosforgalmat a felújítás befejezéséig, 2022 végéig korlátozzák. A kabinetfőnök ismertette, hogy a beruházás 3,47 milliárd forintos költségvetésében állami támogatás is szerepel.

Borítókép: BKK/ Forrás: kreszvaltozas.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz