Hétfő óta minden új autóban kötelező a digitális rádió, igaz itthon már lekapcsolták a digitális sugárzást

Egy 2018-as EU-s előírás szerint minden 2020. december 21. után forgalomba helyezett, vagy bérbe adott járművet kötelező ellátni digitális rádióvevővel, csak éppen Magyarországon már megszüntették a digitális rádió-sugárzást.

Az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozását még 2018-ban szavazta meg az Európai Parlament. Ennek a része a már fent említett követelmény is, miszerint 2020-tól már minden új autórádiónak DAB-kompatibilisnek kell lennie.

A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben ám igazán furcsaság a dologban, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2020. szeptember 5-én már lekapcsoltatta Magyarországon a digitális műsorszórást.

A döntésüket egészen egyszerűen azzal indokolták, hogy nem látták értelmét, hiszen sem szolgáltatói sem pedig hallgatói részről nem volt rá igény. Az új autók gyártóit egyébként valószínűleg nem fogja nagyon megrázni az igény, hiszen a legtöbb autórádió már képes a DAB+ frekvenciák vételére.

Hirdetés

A DAB+ (Digital Audio Broadcasting) egy digitális szolgáltatás, mely eltávolodva az analóg technológia korlátjaitól kiváló minőségben számos csatornán teszi foghatóvá az adásokat. A hang mellett olyan információk is továbbíthatóak a készülékek kijelzőire, mint az útinformációk, a sugárzott műsor neve, előadók, számcímek, vagy épp egyéb rövid szöveges üzenetek.

Borítóképünk illusztráció! Forrás: hvg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek

    Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek


  • Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot

    Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot


  • Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje

    Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje


  • Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk

    Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk


  • Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés

    Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés


  • Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…

    Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…


  • Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon

    Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon


  • Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette

    Busz ütközött villamossal a Kolosy téren. Fedélzeti kamera rögzítette


  • Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton

    Sok a doboz, nem tudni hol a kamera! 180 ezer gépjárművet ellenőriztek februárban a Szentendrei úton


  • Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért

    Figyel a kamera, automatikusan megy a bírság mobilozásért


  • Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak

    Mindkét utasa meghalt a gyorshajtónak


  • A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten

    A Flórián téri felújításnál ütközött sávelzárónak egy autó. Dugó, dugó hátán Budapesten


  • Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

    Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben


  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!