Hét és fél év után visszatér az Uber Budapestre, a Főtaxival együttműködve

Korábban épp a taxisok nyomására távozott, most velük lép együttműködésre a Magyarországról 2016-ban kivonuló autómegosztó.

Az Uber közleményben jelentette be, hogy a Főtaxival együttműködve visszatér Budapestre. A világ legismertebb autómegosztó szolgáltatása hét és fél évvel ezelőtt vonult ki hazánkból, éppen a budapesti taxisok lobbijának hatására lehetetlenítették el a működését.

A közlemény szerint az európai nagyvárosokban ez az első ilyen együttműködés az Uber és egy taxiszolgáltató között. A Főtaxi leányvállalata, az F Mobilitás Kft. már be is nyújtotta a diszpécserszolgálati engedélykérelmet.

Hirdetés

A cég közölte, hogy alkalmazásukat tavaly úgy nyitották meg közel 100 ezer alkalommal a magyar fővárosban, hogy a szolgáltatás nem volt elérhető.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon