Helyszínen hagyta a rendszámát, így bukott le a baleset helyszínéről elmenekülő, ittas autós

A helyszínen felejtett rendszámtábla buktatta le azt a 28 éves bajai sofőrt, aki ittasan, eltiltás hatálya alatt okozott balesetet az 56-os főúton.

Anyagi káros baleset történt kedden délután az 56-os számú főút 8-as kilométerszelvénye közelében. Egy autós közlekedett Bátaszék irányába, amikor ismeretlen körülmények között az út melletti szalagkorlátnak ütközött. Az autós megállás nélkül elhagyta ugyan a helyszínt, de a leszakadt első lökhárítót a rajta levő rendszámmal együtt ott felejtette. A szekszárdi rendőröknek nem volt nehéz dolguk felkutatni a jármű vezetőjét. A 28 éves bajai férfit ottani kollégáink a baleset után alig fél órával Baján elfogták.

Kiderült róla, hogy már 2021 őszén jogerősen eltiltották a jármű vezetésétől, ennek ellenére rendszeresen vezetett.

Szekszárdi kollégáink már április 1-jén is intézkedtek vele szemben a tolnai megyeszékhelyen. Akkor is büntetőeljárás indult ellene eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt.

A férfi mindezek után sem állt le, ezt követően is kocsival járt-kelt. A keddi elfogásakor az ittasság gyanúja is felmerült, ezért a rendőrség kollégái mintavételre is elvitték, majd ezt követően őrizetbe vették az általa elkövetett szabályszegések miatt.

Hirdetés

Este már gyanúsítottként is kihallgatták, ekkor közölték vele, hogy a rendőröknek bizonyítékuk van arra, hogy április 1-je és 19-e között számos alkalommal vezetett autót annak ellenére, hogy eltiltották a vezetéstől.  A 28 éves sofőr részben tett csak beismerő vallomást.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból