Helikopterről is figyelték a szabálytalankodókat

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

A fokozott ellenőrzés elsősorban az autópálya leállósávjának szabálytalan használatára, a nehéz tehergépjárművekkel történő szabálytalan előzések számának visszaszorítására, és a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére irányult.

A közlekedésbiztonság javítása és az ellenőrzések még hatékonyabb végrehajtása érdekében az akció keretein belül motoros rendőrök is részt vettek az ellenőrzésben, továbbá a Készenléti Rendőrség által biztosított rendőrségi helikopterrel a légtérből is figyelték a szabálytalankodókat.

Fotó: police.hu

Ennek eredményeképpen több nehéz tehergépjárművel történő szabálytalan előzést is észlelni tudtak a rendőrök, akiknek a jelzése alapján a földi egységek intézkedés alá tudták vonni azon szabálytalan gépjárművezetőket is, akik kihasználták azt az időszakot, amikor közvetlen közelükben nem észleltek rendőrségi járműveket, és így követték el a szabálytalan előzést.

Fotó: police.hu

A fokozott ellenőrzés során nehéz tehergépjárművel történt szabálytalan előzés, követési távolság be nem tartása, kézben tartott mobiltelefon használata és a megállás szabályainak megszegése miatt 16 sofőrrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Továbbá 4 fő közigazgatási bírságot kapott biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.

Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a jövőben is folytatódnak az ilyen jellegű akciók.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/helikopterrol-is-figyeltek-a#6

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott