A háztetőn találta meg autóját a tilosban parkoló kínai nő

Ahelyett, hogy csak simán arrébb rakták volna a járművét, inkább jól megleckéztették a bejárati kaput elzáró autóst.

Egy háztetőn találta meg autóját egy kínai nő, miután szándékosan úgy parkolta le, hogy azzal elzárta egy lakópark bejáratát,a Liaoning tartománybeli Benxiben – jelentette a helyi sajtó. Helyiek elmondása szerint a nő kedd reggel érkezett meg a lakópark sorompóval lezárt parkolójához, ahol közölték vele, hogy a parkolásért fizetnie kell.

A nő a beszámolók szerint erre igencsak dühösen reagált, és nem volt hajlandó fizetni. Majd egyszerűen otthagyta autóját a bejáratot lezáró sorompó előtt, teljesen elzárva ezzel a bejáratot. A lakópark tulajdonosainak elmondása szerint az autó több órán át állt a sorompó előtt, amikor úgy döntöttek, valamit kezdeni kell a helyzettel.

Végül hívtak egy darus kocsit, hogy felszabadítsák a parkoló bejáratát. Amivel nem csak simán arrébb helyezték a járművet, hanem egyfajta leckeként a portásépület tetejére rakták fel.

Fotó:Weibo

Sajnos arról a pillanatról nem készült felvétel, amikor a nő meglátta, hova tűnt autója a helyről, ahol hagyta.


Az autót végül egy daruval kellett leemelni a tetőről, miután a lakópark képviselője és a sofőr a rendőrség közvetítésével elrendezte a kettőjük közötti problémát.

Fotó:Weibo

 

Forrás: http://24.hu/kulfold/2017/08/24/a-hazteton-talalta-meg-autojat-a-tilosban-parkolo-kinai-no/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is

    Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is


  • Felborult egy kamion az M1-es autópályán

    Felborult egy kamion az M1-es autópályán


  • Rossz pedálra lépett, ezért gázolta el a biciklist

    Rossz pedálra lépett, ezért gázolta el a biciklist


  • Komoly a baj az M30-as autópályával. Egyhamar nem fogjuk tudni használni ezt a szakaszt

    Komoly a baj az M30-as autópályával. Egyhamar nem fogjuk tudni használni ezt a szakaszt


  • Hússzállító kocsijával árokba csapódott a férfi. A rakomány a műszerfalhoz szorította

    Hússzállító kocsijával árokba csapódott a férfi. A rakomány a műszerfalhoz szorította


  • Az egyik zenélő utunk ellen indult aláírásgyűjtés. Több aggálya is van a lakóknak

    Az egyik zenélő utunk ellen indult aláírásgyűjtés. Több aggálya is van a lakóknak


  • Kétszer három sávos M7, M1 és M3? Már nem álom

    Kétszer három sávos M7, M1 és M3? Már nem álom


  • A buszsávba akart kisorolni, de éppen jött egy robogós. Sajnos találkoztak

    A buszsávba akart kisorolni, de éppen jött egy robogós. Sajnos találkoztak


  • Itt vannak a részletek: Ez lesz ingyenes a „B” kategóriás jogosítvány megszerzésekor a középiskolások számára

    Itt vannak a részletek: Ez lesz ingyenes a „B” kategóriás jogosítvány megszerzésekor a középiskolások számára


  • Gyorshajtás miatt bukta a kocsit egy 19 éves magyar srác Ausztriában

    Gyorshajtás miatt bukta a kocsit egy 19 éves magyar srác Ausztriában


  • Házimozizhat is a sofőr menet közben a hamarosan. Összeálltak a Sony Picturesszel

    Házimozizhat is a sofőr menet közben a hamarosan. Összeálltak a Sony Picturesszel


  • Beért Siófokra a Porsche Taycan sofőrje. 156-tal mérték be

    Beért Siófokra a Porsche Taycan sofőrje. 156-tal mérték be


  • Boyracerek akcióban: Az összes lóerőt kipréselték a nagypályások az M2-esen

    Boyracerek akcióban: Az összes lóerőt kipréselték a nagypályások az M2-esen


  • Leesett a kanapé az utánfutóról, emiatt ütközött két autó a 8-as úton

    Leesett a kanapé az utánfutóról, emiatt ütközött két autó a 8-as úton


  • Kirepült a parkolóház harmadik emeletéről. Fék helyett a gázt nyomta

    Kirepült a parkolóház harmadik emeletéről. Fék helyett a gázt nyomta