Havas emelkedőn akadt el egy Cybertruck, de elég megtévesztő a videó

Az Instagramon posztoltak ki egy videót, amin egy karácsonyfát szállító Tesla Cybertruck küszködik a havas emelkedőn, a Kalifornia államban található Kit Carson közelében.

A Cybertruck oldalán látható RC feliratból azonban egyértelműen kiderül, hogy egy előszériás tesztpéldányról beszélünk, amelyben az eddigi információk szerint szoftveres problémák miatt nem működött a menetstabilizátor és az elülső diffizár. Ezen kívül a platós a körülményekhez megfelelő terepgumikkal sem rendelkezett.

Mivel egy prototípusról beszélünk, az autón nem volt hely vonószemnek sem, így végül a felfüggesztéshez rögzítették a mentéshez használt vontatókötelet. A végleges Cybertruck példányokat természetesen a szokásos módon is lehet vontatni.

– tette tisztába a Totalcar.hu

Egyébként könnyen lehet, hogy egy ilyen, befejezett példány megfelelő abroncsokkal egymaga is megoldotta volna a nehéz szituációt. – tette hozzá a szakportál.

Hirdetés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matt Chambers (@mchambers_22) által megosztott bejegyzés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin


  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban