Hatékony módon megállították a rendőrök. A hátsó tengely végül kiszakadt

Szokatlan rendőrségi eszköz bevetésével ért véget egy autós üldözés Michiganben. – szúrta ki a hvg.hu az NBC News videóját.

A livoniai rendőrök a Grappler nevű berendezést használták, amellyel látványosan sikerült megállítani egy ellopott Chevrolet szedán sofőrjét.

Az eszköz működése egyszerű, de hatékony: egy rendkívül erős hálót feszít a menekülő jármű hátsó kerekére, amely pillanatok alatt lefogja a kereket és mozgásképtelenné teszi az autót.

  • ELKÉPESZTŐ FAZONOK, akik nem létező íveket használnak

    A közelmúltban beérkezett olvasói felvételekből összeállítanunk egy válogatást, amelyben öt olyan esetet mutatunk be, amikor az autósok látványosan nem találták a helyüket az utakon. A közös bennük, hogy mindegyik szituáció bőven túlmutat a hétköznapi figyelmetlenségen. Az első jelenetben egy fehér Suzuki Ignis sofőrje teljesen elveszti a kontrollt.

A 27 éves brightoni férfi mindent megtett a szabadulásért – előbb tolatva, majd előre gyorsítva próbálkozott –, ám végül a hátsó tengely szakadt le, így a kocsi teljesen üzemképtelenné vált.

A rendőrök közölték: a Grappler bevetése általában nem okoz ekkora rongálódást, a mostani esetben a sofőr felelőtlen manőverei vezettek a súlyos károsodáshoz.

A férfit két utasával együtt – egy 32 éves férfival és egy 31 éves nővel – sérülés nélkül vették őrizetbe.

MEGOSZTÁS