Hatalmas tömegbaleset történt az M1-esen, lezárták a pálya egyik szakaszát

Mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Herceghalomnál baleset miatt. Öt kamion és 37 jármű ütközött össze, a helyszínre négy mentőhelikopter is érkezett. Összesen 36 ember sérült meg, ebből 1 személy életveszélyes, 13 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Herceghalomnál szombat délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére.

Hirdetés
Fotó: police.hu

Szabó Bettina elmondta, az elsődleges információk szerint több személygépkocsi és egy kamion ütközött a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a kamion átcsúszott a szembejövő sávba.
A balesetben többen megsérültek, és több autó is kigyulladt – tette hozzá.

A katasztrófavédelem közleménye szerint több gépkocsi kigyulladt az M1-es autópálya 30-as kilométerszelvényénél, Mány térségében, a Győr felé vezető irányban.

A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai érkeztek az esethez, és további tűzoltóegységek tartanak a helyszínre.

Fotó: police.hu
Hirdetés

Öt kamion és 37 jármű ütközött össze

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy szombaton 14 óra 25 perc körül az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon öt kamion és 37 személygépkocsi ütközött össze.

A katasztrófavédelem azt írta, harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion érintett. A járművek közül 19 személyautó, egy kisteherautó és egy kamion gyulladt ki. Összesen 36 ember sérült meg, melyből 1 személy életveszélyes, 13 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A másik irányban, a Budapest felé vezető oldalon két gépkocsi ütközött össze, ezek a járművek nem égtek ki.

Információk szerint tűz már nincs a helyszínen, az egységek visszahűtötték és áramtalanították a járműveket. A társhatóságok is az esetnél dolgoznak, többek között négy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A forgalom mindkét irányban áll az érintett útszakaszon, a közlekedést az 1-es főútra terelik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a következőket nyilatkozta az M1 Híradónak:

Tömeges baleseti protokollnak megfelelően riasztottunk több mentőhelikoptert és számos mentőautót, akik már a helyszínre értek, folyik a sérültek ellátása. Az első visszajelzés alapján 25-30 sérült ellátása folyik ezekben a percekben, de ezek még nem végleges adatok, több jármű is kigyulladt, a felderítés és az ellátás folyik.

Fotó: police.hu

Mint fogalmazott, az egységes mentőszolgálat és a mentésszervezés egyik fontos értéke, hogy ezt pillanatok alatt meg tudják oldani, hiszen a kommunikációs láncuk segítségével végrehajtották a szükséges riasztást.

Több mentőállomás, sőt több vármegye mentőse is a helyszínre ért, és együtt dolgoznak a sérültek érdekében.

Hozzátette: jelen pillanatban is még folyik a sérültek vizsgálata, egyelőre az első visszajelzés arról szólt, hogy körülbelül a sérültek fele súlyosan, másik fele könnyebben sérült.

A nagy sérültszámra való tekintettel több kórházba is fogjuk szállítani a sérülteket, ugye a mentőhelikopterek segítségével nagyon gyorsan tudjuk távolabbi kórházakban is elhelyezni a súlyos sérülteket, ennek a tervezése a helyszíni ellátással párhuzamosan a mentésirányításunkban folyik

– fogalmazott.

Jelentős a torlódás

Fotó: police.hu
Hirdetés

A Pest vármegye területén történt baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M1-es autópályán. A rendőrök a sztráda főváros felé vezető oldalán a forgalmat Tatabánya-Óvárosnál leterelik.

A rendőrség kéri, hogy lehetőség szerint mindenki kerülje el az M1-es autópályát, és válasszon másik útvonalat, továbbá fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.Friss híreink itt.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt

    Félti családja a Sallai Nóra tragédiáját okozó sofőrt


  • Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek

    Rendőrségi kisbusz ütközött egy Opellel. Többen megsérültek


  • Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél

    Megszólalt a hős kamionsofőr, aki egy nagymamának és négy kisgyereknek segített egy balesetnél


  • Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

    Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be


  • Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…

    Dr. Herpy: M. Richárd balesete ebben volt más, mint Sallai Nóráé! Hiába volt megtévesztő a sebesség…


  • „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok

    „Zabálják” a prémium üzemanyagot a magyar autósok


  • Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn

    Nekihajtott az autónak a biciklis egy székesfehérvári gyalogátkelőn


  • Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot

    Hős kamionos zárta le a sávot, így mentette meg a családot


  • Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést

    Rendőrségi helikopterről vették videóra az M5-ös autópályán zajló üldözést


  • Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig

    Olyan meglepetés érte az zebránál a budapesti buszvezetőt, amit nem felejt el jó ideig


  • A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap

    A Renault egy Fiat tetején állt meg. Emiatt állt be az M0-ás a Megyeri híd felé tegnap


  • Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr

    Nem kerül börtönbe a hibázó buszsofőr


  • Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson

    Egy autógumi okozott felfordulást az M0-áson


  • Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette

    Tartálykocsival ütközött frontálisan a kanyarban – Fedélzeti kamera rögzítette


  • Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás

    Hármas karambol az M0-son. Több kilométeres a torlódás