Hírek
Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este
Hatalmas baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az este
Hirdetés

Súlyos hármas karambol miatt kellet lezárni a ferihegyi gyorsforgalmi utat a Shell kuttól kifelé, tegnap este.

A baleset-info információi szerint, idézzük:

„Egy Peugeot vezetője Vecsés felől úgy gondolta, hogy két sáv megy befelé és nulla kifelé…
Az első szemből jövő autó láttán azonban elrántotta a kormányt, ettől viszont a Peugeot kifarolt és a szemből másodikként érkező Ford Focusba rohant frontálisan, amely a becsapódástól az oldalára borult. Tulajdonképpen valahol szerencsére a Ford mögött haladó Mercedes E taxi sofőrje már nem tudott megállni, autójával a Ford hátuljának ütközött, amely viszont éppen ennek köszönhetően visszaborult a kerekeire, majd a taxi még a szalagkorlátnak is nekicsapódott. A Peugeot vezetője beszorult, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók a bal oldali ajtók, a B oszlop és a tető levágásával, a hátsó ülésen keresztül tudták kiemelni, igen súlyosan megsérült. A másik két autót illetően nincs személyi sérülésről információnk.”

– írta meg a portál.

Hirdetés

Olvasónk fotója
Fotó: baleset-info

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés