Hatalmas autós üldözés volt tegnap éjjel Budapesten. Videóra vették az elfogást

A 24.hu egyik olvasója vette videóra, ahogy legalább egy tucat rendőr pattant ki a szolgálati járművéből a XI. kerületi Bocskai úton, majd kiszednek egy sofőrt a kocsijából és a földre viszik, ezzel lezárva egy autós üldözést.

A lap az ügyben megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amelynek tájékoztatásából kiderült:

Vasárnap este negyed 11-kor ellenőrizni akartak egy járművet a VIII. kerületben, a Rákóczi úton, de a rendőri jelzés ellenére sem állt meg.

Hirdetés

A járőrök a sofőr után eredtek, majd további egységek is csatlakoztak hozzájuk. A jármű vezetője végül fél 11 után öt perccel állt meg a XI. kerületben, a Bocskai út 35. szám előtt. A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt. Az eset körülményeit vizsgálják, a 39 éves férfit mintavételre előállították.

A lap olvasója által készített felvétel ide kattintva nézhető meg.

ÚJ VIDEÓNK:

Hihetetlen, de ELŐZÉSBE KEZDETT, amikor végképp nem lehetett rá számítani

Ha fontosnak tartod a munkánkat, akkor ne csak nézd, lájkold a videót és iratkozz fel a csatornára! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOD! Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Szigetszentmiklóson. „Szigetszentmiklóson az elkerülő úton haladtam. Előttem lámpás útkereszteződés. Piros lámpa felé közeledtem ami éppen akkor váltott zöldre, mikor a kereszteződéshez értem.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos