Hat gyereket gázolt el a zebrán, majd elmenekült

A döbbenetes tragédia még 2022 decemberében történt Romániában, amikor egy ittas, jogosítvány nélkül vezető sofőr elgázolt hat gyereket egy petrozsányi zebrán, majd elmenekült– írta meg a Maszol.ro pénteken.

A kicsiket azonnal kórházba szállították, de az egyik áldozat életét vesztette.

Pénteken 13 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Hunyad Megyei Törvényszék az aninószai fiatalembert.

Hirdetés

A bírósági ítélet szerint erkölcsi és anyagi kártérítést kell fizetnie az áldozatoknak és azoknak a kórházaknak, ahol kezelték őket. A teljes összeg meghaladja a 695 ezer eurót, azaz a közel 260 millió forintot.

Gondatlanságból elkövetett emberölés, továbbá gondatlanságból elkövetett testi sértés, közúti baleset helyszínének rendőri engedély nélküli elhagyása, alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés és jogosítvány nélküli vezetés miatt folyik ellene bűnügyi eljárás. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot