Hárosi M0-ás Duna-híd: egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás jön még, az év végére készülhet el minden munka

A hárosi M0-s Duna-hídon egy tavaszi és egy nyári részleges lezárás következik, mert néhány hiányosságot még ki kell javítani. A munkálatok az év végére fejeződhetnek be.

A felújított hidat tavaly tavaszi átadása után az elővigyázatosság érdekében ismét le kellett zárni. Ezt követően a részletes vizsgálatok és utómunkálatok, valamint próbaterhelés következett. Végül a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), a kivitelező STR M0-ás konzorciummal együttműködve ideiglenesen forgalomba helyezte a hidat iskolakezdéskor folyamatos biztonsági ellenőrzés mellett.

Ám a hibákat nem sikerült megfelelően kijavítani, így idén tavasszal és nyáron ismét lezárásokra lesz szükség a híd hosszútávú megbízható használata érdekében.

Így ütemezik be a munkákat

A NIF közleményt adott ki arról, hogy elkészült a közép- és hosszú távú működést biztosító koncepció. Mint írják, ennek megvalósításának előkészítése folyamatban van, jelenleg az új hídsaruk kiválasztását és az ehhez szükséges egyes szerkezeti elemek megerősítését szolgáló részletes terveket készítik.

A munkák pontos ütemezéséről is tájékoztatnak:

  • Az első ütemben 2021. március 22. és 2021. június 14. között a Deák Ferenc híd déli, M5 autópálya felé vezető hídján a szélső forgalmi sávot lezárják, és elvégzik a zajvédő fal befejezési munkáit.
  • Tervezetten 2021. június 15. és 2021. szeptember 1. között pedig a Deák Ferenc híd északi, azaz az M1 autópálya felé vezető oldal hídját teljesen lezárják a beavatkozások megvalósításának idejére. Ebben az időszakban a térségben közlekedők 2×2 sávon haladhatnak a Deák Ferenc híd déli, azaz az M5 autópálya felé vezető oldal hídján. 

A forgalmi terelések teljes időszakában a kerékpáros és gyalogos forgalom fenntartása biztosított lesz.

2021. szeptemberétől mindkét hídon a forgalom mindkét irányban, teljes értékűen, 4 forgalmi sávon haladhat – ígérik. Ezt követően a tervek szerint decemberig még ismét többször fognak hétvégén dolgozni, amely munkálatok már döntően nem befolyásolják a közúti közlekedést.

Forrás: magyarepitok.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán

    Hatalmas jégtömb zuhant le egy Gyömrői útra kikanyarodó kamionról Kőbányán


  • Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán

    Autóbalesetet szenvedett Xantus Barbara az autópályán


  • Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon

    Bamba sofőrök, hatalmas ütközések az autópályákon


  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta