Három vádlottat elítéltek egy műszaki vizsgaállomásokkal kapcsolatos korrupciós ügyben

A Fővárosi Törvényszék elítélt három vádlottat egy műszaki vizsgaállomásokkal kapcsolatos korrupciós ügy előkészítő tárgyalásán kedden – közölte a bíróság az MTI-vel.

A 70 vádlottas büntetőeljárás műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt indult. Az első előkészítő tárgyaláson, kedden öt vádlott jelent meg, közülük három beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatokat elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le.
Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott egy kormányhivatal járműműszaki osztályán dolgozott vezető beosztásban. Az ügyfelek közül többen – az egyes vádlottak – ezer és százezer forint közötti összegeket ajánlottak fel neki azért, hogy a munkaköréből adódó lehetőségeit kihasználva különböző előnyöket biztosítson számukra, illetve adott esetben a hivatali kötelességét megszegve őket érintő belső információkat és adatokat adjon át nekik.

A vádlott az ajánlatokat elfogadta, majd később már maga jelezte az ügyfeleknek, hogy mindezekért, például a soron kívüli elbírálásért pénzt kér.

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat 4 év szabadságvesztésre ítélte, véglegesen eltiltotta a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól, valamint 2,5 millió forint pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta.

Őt 21 rendbeli – 19 esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadása, 36 rendbeli – 34 esetben folytatólagosan, egy esetben bűnsegédként elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadása, 279 rendbeli, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek.

A negyedrendű vádlott másfél év szabadságvesztést, az ötödrendű pedig 2 év – 5 évre felfüggesztett – szabadságvesztést kapott. Továbbá mindkettőjüket 5 millió forint pénzbüntetéssel sújtották és 2, illetve 3 évre eltiltották gazdasági társaságban vezető tisztségviselői jogviszony gyakorlásától.

Hirdetés

A negyedrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, pénzmosás, folytatólagosan – részben bűnsegédként – elkövetett hivatali vesztegetés, 150 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek.

Az ötödrendű vádlott bűnösségét 2 rendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés, befolyás folytatólagosan elkövetett vásárlása, 36 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg a bíróság.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a többi között a vádlottak beismerését, a hatósággal való együttműködésüket, magukra és vádlott-társaikra tett feltáró jellegű vallomásaikat, megbánásukat, és azt, hogy kiskorú gyermekekről, illetve idős szülőről gondoskodnak.

Hirdetés

Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék a bűncselekmény huzamosabb ideig történő, folytatólagos elkövetését, a többszörös minősítést és halmazatot, az első- és negyedrendű vádlott esetében pedig a kezdeményező szerepet, továbbá a korrupciós cselekmények elszaporodottságát.

Az ítéletet az ügyész és az ötödrendű vádlott tudomásul vette, a negyedrendű vádlott enyhítés, a végrehajtandó szabadságvesztés felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést, míg az elsőrendű vádlott 3 munkanap gondolkodási időt tartott fent a jogorvoslatra.

A többi 65 vádlott ügyében folytatódnak az előkészítő ülések, a következő csütörtökön lesz.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek

    Elképesztő esettel volt dolguk pénteken reggel a román rendőröknek


  • Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született

    Bolognában bevezették tavaly a 30-as korlátozást. Soha nem látott eredmény született


  • Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó

    Keményet büntetett a Dacia sofőrje, mert nem száguldott az Árpád híd belső sávjában a kamerás autó


  • Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek

    Felébredt és hirtelen berántotta a kéziféket a részeg utas, ám a sofőr sem volt józan. Balesetet szenvedtek


  • Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton

    Megaciki: Rendőrrel találta magát szemben a forgalommal szemben haladó sofőr a Váci úton


  • Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját

    Februártól jócskán megemelik a műszaki vizsgáztatás díját


  • 11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette

    11 éves kisfiú zuhant ki egy mozgó traktorból. Életét vesztette


  • Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt

    Látta egy rendőr és kamera is rögzítette, ahogy majdnem elgázolnak egy biciklist a zebrán. Gyorsan megtalálták a sofőrt


  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben