Három napig ismét csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz a rakpart és a Lánchíd

A szombaton ismét megnyitják a pesti rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca között a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak, és ezentúl a rakpartot érintő beruházások elindításáig minden hétvégén használhatják azt –  közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A Lánchidat március 13. és 15. között lezárják az autós forgalom elől, csak gyalogosan lehet majd használni, ami lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a híd történetét bemutató kiállítást. A híd mindkét lábánál, a Clark Ádám téren és a Széchenyi téren is végigjárható, „Az örökké élő Lánchíd” nevű tárlat 18 óriásplakáton mutatja be a hídhoz kötődő legfontosabb eseményeket.

A közleményben kitértek arra is:

A hosszú hétvége után elkezdődik a Lánchíd felújítása. A helyszíni kivitelezést előkészítő munkálatok miatt lezárják a járdákat, ezért a gyalogosok a felújítás végéig nem használhatják a hidat.

Autóval várhatóan június közepétől nem lehet majd közlekedni a hídon.

Tudatták, hogy szombattól hétfőig a 2-es villamos vonalán, a Jászai Mari tér és a Közvágóhíd között nosztalgia villamossal lehet utazni, amelyen a március 15-i eseményeket és a Lánchíd történetét jelenítik meg.

A járat délelőtt 10 órától közlekedik, a menetrendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján és a fontosabb megállókban lehet megnézni, a járműre jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni.

A Főpolgármesteri Hivatal azt kéri, hogy a helyszínre látogatók tartsák be a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében hozott szabályokat, viseljenek maszkot és tartsanak egymástól védőtávolságot.

Borítóképünk illusztráció!


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle