Három nap alatt tizenkét sofőrt kaptak el, akik eltiltás hatálya alatt vezettek

Az eltiltás hatálya alatti járművezetés már bűncselekménynek számít. A rendőrség büntetőeljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.

Egy  közlekedő mezőtúri lakost is ellenőriztek a rendőrök 2021. május 15-én az éjszakai órákban Túrkeve belterületén. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a 24 éves férfit a Mezőtúri Rendőrkapitányság 6 hónapra eltiltotta a vezetéstől.

Továbbá, a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt három napon 12 eltiltás hatálya alatti vezetőt szűrtek ki a forgalomból.

A rendőrség hat jogsértő ellen bűntett, valamint hat sofőr ellen vétség miatt indított eljárást. A segédmotoros kerékpárral közlekedő  férfinek a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésén túl még járművezetés ittas állapotban vétség miatt is felelnie kell.

Hirdetés

Felhívjuk a járművezetők figyelmét az eltiltás hatálya alatti vezetéssel kapcsolatos jogszabályi változásra, ami szerint:

Korábban az eltiltás hatálya alatti vezetés szabálysértés volt, ám 2021. május 14-e óta aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet bűncselekményt követ el.

Forrás: police.hu

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt