Három halottja van az Árpád hídon szerda este történt balesetnek

Három ember meghalt és többen megsérültek abban a balesetben, amely szerdán este történt Budapesten, az Árpád híd közepén, a Pestről Budára vezető oldalon.

A rendőrség információi szerint egy forgalommal szemben közlekedő autós két másik autónak ütközött neki 22 óra körül.

A rendőrök a hídnak ezt az oldalát lezárták, a Budáról Pestre haladó forgalom zajlik.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tűzoltók a járművekbe szorult utasokat feszítővágóval szabadították ki.

Hirdetés
MTI/Mihádák Zoltán

A Baleset-info nevű Facebook-oldalra hivatkozva a Mandiner azt írta,

a balesetet egy elrabolt taxival okozhatták. Információik szerint a forgalommal szemben haladó férfi menekült, miután ahíd budai hídfőjénél erőszakkal elvett egy taxit a tulajdonosától. A sofőr frontálisan ütközött a Népfürdő utca felől szabályosan érkező Suzuki Ignisszel, amely megpördült, ekkor pedig a mögötte érkező Skoda kombi taxi is belerohant a Suzukiba. 

Hirdetés

MTI/Mihádák Zoltán
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megállt verekedni a terelésben. Újabb gyöngyszemet rögzített a forgalomfigyelő kamera

    Megállt verekedni a terelésben. Újabb gyöngyszemet rögzített a forgalomfigyelő kamera


  • Lehet, hogy nem lesz elég csak bukósisakot viselni a motorosoknak

    Lehet, hogy nem lesz elég csak bukósisakot viselni a motorosoknak


  • Kamera rögzítette a hatalmas balesetet. Ötéves fiút élesztettek újra

    Kamera rögzítette a hatalmas balesetet. Ötéves fiút élesztettek újra


  • Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is

    Ezt művelte a budapesti taxis, majd volt képe büntetőfékezni is


  • Felborult egy kamion az M1-es autópályán

    Felborult egy kamion az M1-es autópályán


  • Rossz pedálra lépett, ezért gázolta el a biciklist

    Rossz pedálra lépett, ezért gázolta el a biciklist


  • Komoly a baj az M30-as autópályával. Egyhamar nem fogjuk tudni használni ezt a szakaszt

    Komoly a baj az M30-as autópályával. Egyhamar nem fogjuk tudni használni ezt a szakaszt


  • Hússzállító kocsijával árokba csapódott a férfi. A rakomány a műszerfalhoz szorította

    Hússzállító kocsijával árokba csapódott a férfi. A rakomány a műszerfalhoz szorította


  • Az egyik zenélő utunk ellen indult aláírásgyűjtés. Több aggálya is van a lakóknak

    Az egyik zenélő utunk ellen indult aláírásgyűjtés. Több aggálya is van a lakóknak


  • Kétszer három sávos M7, M1 és M3? Már nem álom

    Kétszer három sávos M7, M1 és M3? Már nem álom


  • A buszsávba akart kisorolni, de éppen jött egy robogós. Sajnos találkoztak

    A buszsávba akart kisorolni, de éppen jött egy robogós. Sajnos találkoztak


  • Itt vannak a részletek: Ez lesz ingyenes a „B” kategóriás jogosítvány megszerzésekor a középiskolások számára

    Itt vannak a részletek: Ez lesz ingyenes a „B” kategóriás jogosítvány megszerzésekor a középiskolások számára


  • Gyorshajtás miatt bukta a kocsit egy 19 éves magyar srác Ausztriában

    Gyorshajtás miatt bukta a kocsit egy 19 éves magyar srác Ausztriában


  • Házimozizhat is a sofőr menet közben a hamarosan. Összeálltak a Sony Picturesszel

    Házimozizhat is a sofőr menet közben a hamarosan. Összeálltak a Sony Picturesszel


  • Beért Siófokra a Porsche Taycan sofőrje. 156-tal mérték be

    Beért Siófokra a Porsche Taycan sofőrje. 156-tal mérték be