Segíts havi 3.000 Ft-tal, hogy folytathassuk!

Köszönjük, hogy mellettünk állsz és támogatod közös céljainkat!

Ez önkéntes, havi támogatás a BpiAutósok.hu sajtótermék részére. Nem jár érte konkrét ellenszolgáltatás, csupán a működésünket támogatod vele. Magasabb, egyszeri összeggel itt tudsz minket támogatni.


Három autónyi távot is számíthat vészhelyzetben nyáron téli gumival járni

Sokan mégis most is téli gumiabronccsal közlekednek.

Az autósok 18 százaléka júliusban sem cserélte még le a téli gumi szettet, és ez már javuló tendenciát mutat tavalyhoz képest, amikor még a magyarok több mint fele megspórolta a nyári szettet – derül ki a Vredestein friss online felméréséből.

A magas hőmérséklet extrém módon roncsolja a speciálisan télre tervezett barázdákat. Leginkább balesetveszélyes fent hagyni a téli gumikat, mert magas hőmérsékleten akár 15 százalékkal is megnőhet a fékút, és jelentősen romlik a gépkocsi kormányozhatósága. (110 km/h-s temptót véve kiindulásnak, száraz úton, 75 méteres fékútnál ez 11 méter pluszt jelent – a szerk.)

Ráadásul a pénztárcánkat sem kíméljük vele, hiszen egyrészt hamarabb elkopnak az abroncsok, másrészt akár 10-15 százalékkal is megnövekedhet az üzemanyag-fogyasztás – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein szakértője.

Úgy tűnik, hogy az évszaknak nem megfelelő gumiabroncs használatának veszélyeivel a gépjárművezetők is tisztában vannak, hiszen a válaszadóknak valamivel több, mint a fele (53%) szerint nincs különbség aközött, hogy valaki télen autózik nyári gumikkal, vagy fordítva, mivel mindkettőt veszélyesnek tartják. A fennmaradó 47 százaléka szerint viszont télen nyári gumival közlekedni sokkal veszélyesebb.

Tanulságos adat, hogy a kerékcsere szabályos menetére vonatkozó kérdésre megválaszolók 31 százaléka nem adott jó választ, kihagyott vagy felcserélt szakaszokat. A sorrend helyesen: autó rögzítése, elakadás jelzése, kerék lelazítása, pótkerék kivétele, kocsi megemelése, kerék leszerelése, pótkerék felszerelése, kocsi leengedése, kerék meghúzása, elpakolás, 50 km után ellenőrzés elvégzése. 
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170720_Harom_autonyi_tavot_is_szamithat_nyaron_is_teli_gumival_jarni

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen finanszírozó szervezet. Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!