Hamarosan ömlenek az állami támogatású milliók az elektromos autókra

A vállalkozások jövő februártól 2025. március végéig pályázhatnak a támogatásra, amely maximális összege 4 millió forint is lehet egy 25 millió forint értékű elektromos autó esetében.

„A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához, a beszerzési ár és az akkumulátorkapacitás függvényében 2,8–4 millió forint értékben” – írja az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

Mint rámutattak, a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés, szállítás felel, aminek túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítése céljából hirdették meg a pályázatot, amit december 18-ig lehet véleményezni.

Jelenleg már közel 85 ezer zöldrendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi – ismertette a minisztérium

Az itt közzétett tervezet szerint:

– az igényeket 2024. február 1 és 2025. március 31. között lehet benyújtani, a támogatásra való jogosultsághoz 2026-ig le bonyolítani a beszerzést;
– a legalább két főt foglalkoztató magyarországi vállalkozásoknál, a taxisoknál csak a nem flottaszolgáltatást nyújtók részesülhetnek a támogatásból;
– kis haszongépjármű, kisbusz és személygépkocsi vásárlására adnak lehetőséget;
– tíz fő alatti cégek 1, 10-49 közötti létszámmal működők maximum 5, az 50–249 fő közöttiek legfeljebb 10, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.

Hirdetés

Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet – részletezi a minisztérium.

A hvg összegzése alapján a 30 milliárd forintos keretösszegből 10,8 milliárdot budapesti, 19,2 milliárdot pedig az ország többi részén működő cégek között osztanak szét, maximálisan 9375 pályázó között.

Kategóriánként ennyi jár:

Az akkumulátorok teljesítménye és a járművek ára alapján határozzák meg a támogatás mértékét, ami a személygépkocsik, illetve a maximum 9 fős kisbuszok esetében:

– a 41 kilowattóra alatti, 11,5 millió forintnál kevesebbe kerülő járművek esetében 2,8 millió,
– a 41–59 kilowattóra között, legfeljebb 14 millió forintba kerülőknél 3,6 millió,
– az 59 kilowattóra feletti, legfeljebb 20 millió forintos értékűeknél pedig 4 millió forint.

Támogatott link:

Akárhogyan is, de napelem nélkül drágább lesz az egyre inkább elektromosságra épülő világunkban az eszközeink, például villanyautónk üzemeltetése.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből