Halálra késeltek egy rendőrt Újbudán

A rendőröket csütörtök este tíz után egy társasházhoz riasztották a XI. kerületben, ahol egy férfi beszakította a szomszédja ajtaját. A férfi késsel támadt az egyenruhásokra, akik közül az egyik a kórházban életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akart jutni oda – írja a Police.hu.

A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést után lábon lőtte, és így sikerült elfogni a késelőt.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.

Az egyik rendőr, a XI. kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Hirdetés

 

Az Index egyik olvasójának beszámolója szerint rengeteg rendőr volt a helyszínen, az Etele út és a Fehérvári út sarkához legalább harminc rendőrautó érkezett. A késelő elfogásáról egy videó is felkerült a YouTube-ra, amelyen a lövés is hallatszik.

A rendőrség közleményt adott ki, amely szerint szolgálatteljesítés közben vesztette életét Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelgünk munkatársunk helytállása előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában
– olvasható a közleményben. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

Borítókép: Bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapest XI. kerületében egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 13-án virradóan.
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI). Forrás: Index
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt