Halálos Tesla-baleset: megszületett a döntés, hogy az ember vagy gép hibázott a tragédiánál

Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet szakemberei június óta vizsgálták az egy évvel ezelőtti baleset roncsait, valamint az abból származó adatokat, hogy kiderítsék, mi okozta a tragédiát.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt, 2016 júniusában robbant a hír, hogy bekövetkezett az első olyan halálos Tesla-baleset, aminél be volt kapcsolva az önvezető funkció. Az amerikai cég a hír bejelentése után közölte, kész mindenben együttműködni a hatóságokkal, hogy kiderüljön, pontosan miért is következett be a tragédia.

Az amerikai közlekedési hatóság (NHTSA) idén januárban tette közzé a jelentését, mely szerint az önvezető módba kapcsolt autó jelzett a sofőrnek, hogy valami baj van, akinek így hét másodperce lett volna arra, hogy lereagálja az esetet. Az ügyet azonban nemcsak ők, hanem egy másik szervezet, az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NTSB) is vizsgálni kezdte. Júniusban 510 MB adatot nyertek ki a Tesla-roncsból, amit egészen idáig vizsgáltak. Most úgy tűnik, megszületett az „ítélet”.

© Forida Highway Patrol

A szervezet által vezetett vizsgálat megállapította, hogy a halálos balesetben mindkét sofőr: a Tesla sofőrje, valamint az elé kikanyarodó teherautóé is hibázott. Utóbbi nem adta meg az elsőbbséget a Teslának, az abban ülő férfi viszont túlzottan is a robotpilótára bízta magát, és meg sem próbálta elkerülni az ütközést.

Az NTSB szerint ugyanakkor a Tesla önvezető rendszere sem tökéletes. A sofőr „figyelmét” ugyanis csak azzal mérte le az autó, hogy az illető fogja-e a kormányt, ami szükséges, de nem elegendő ahhoz, hogy valóban biztonságos legyen vele az autózás. A Telsa ezen a téren egyébként már végrehajtott néhány módosítást.

A szervezet az NHTSA számára azt javasolja, az önvezető funkciók alkalmazására dolgozzanak ki egy olyan szabványt, amely növeli az autóban utazók biztonságát. Az ilyen típusú technológiával felszerelt autók gyártóinak pedig olyan biztonsági eszközöket kell az autóba építeniük, amelyek képesek „ellensúlyozni” a technológia használatával járó kockázatot.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170914_halalos_tesla_baleset
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány