Hirdetés

Gondolkodtató
Halálos Tesla-baleset: kiderült egy újabb fontos dolog
Halálos Tesla-baleset: kiderült egy újabb fontos dolog
Hirdetés

Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet szakemberei 510 MB adatot nyertek ki a Tesla-roncsból, amiből kirajzolódni látszik a halálos baleset oka is.

Bő egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban robbant a hír, hogy bekövetkezett az első olyan halálos Tesla-baleset, aminél be volt kapcsolva az önvezető mód. Az amerikai cég a hír bejelentése után közölte, kész mindenben együttműködni a hatóságokkal, hogy kiderüljön, pontosan miért is következett be a tragédia.

Az amerikai közlekedési hatóság (NHTSA) idén januárban tette közzé a jelentését, mely szerint az önvezető módba kapcsolt autó jelzett a sofőrnek, hogy valami baj van, akinek így hét másodperce lett volna arra, hogy lereagálja az esetet. Most egy másik szervezet, az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NTSB) is megszólalt az ügyben.

© Forida Highway Patrol

A szakemberek az összeroncsolódott autóból mintegy 510 MB adatot tudtak kinyerni. Ebből többek között az derült ki, hogy a kocsi sofőrje a megengedett 104 km/h-ra helyett 119 km/h-val hajtott, a tragédiát azonban nem ez okozta. A most napvilágot látott jelentés részlete szerint a sofőrt az út során többször is figyelmeztette az autó biztonsági rendszere, hogy vegye át a volánt, a férfi azonban csak lassan reagált a jelzésekre.

A rendszer ugyanakkor nem jelezte, hogy a kocsi előtt egy teherautó kanyarodik az úton, így az gyakorlatilag lassítás nélkül ütközött neki. A szakértők szerint viszont az autóból kinyert adatok azt mutatják, a sofőr nem az előírásoknak megfelelően használta az autó önvezető módját – az ugyanis kimondja, hogy mindig készen kell állni arra, hogy átvegye a kormányt.
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170621_halalos_tesla_baleset


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés