Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. január 21-én 6 óra 50 perckor a 10-es számú főút 27. kilométerszelvényében Piliscsaba irányából Pilisjászfalu irányába közlekedő Skoda Felicia típusú személygépkocsi az úttesten megcsúszott, majd a jármű átsodródott a szembejövő forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Peugeot 3008 típusú személygépkocsival. A Skoda vezetője a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az eljárás adatai szerint a baleset helyszínén megállt kettő, Budapest irányából érkező, jelenleg ismeretlen típusú és színű gépkocsi, amelyek a balesetben részes Skoda gépjármű után közlekedtek. A két gépkocsi vezetői segítséget nyújtottak a baleset helyszínén, de a rendőrök kiérkezése előtt onnan távoztak, így kilétük jelenleg nem ismert a nyomozóhatóság előtt, tanúként kihallgatásuk azonban szükséges az eljárás során – olvasható a police.hu oldalán

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a fentiek szerint segítséget nyújtott a közlekedési baleset során, de elment a helyszínről a rendőri intézkedés előtt, vagy a balesettel egyéb összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon (Budaörs, Szabadság út 160. szám), vagy hívja a 06 23 505 400-as telefonszámot, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/halalos-baleset-szemtanuit-keressuk-5

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban