Gyorshajtás és nemtörődömség okozott tragikus balesetet – Vádat emeltek a sofőr ellen

A biztonsági öv megmenthette volna az utas életét, de nem volt becsatolva, ezért kizuhant a balesetező autóból. A sofőr ellen vádat emeltek.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki a vád szerint 2020 októberében Szécsényfelfalu és Endrefalva között gyorshajtása miatt tragikus balesetet okozott – olvasható a közleményben

A vád szerint a nő 2020. október 11-én több alkalommal is vezette személygépkocsiját a Szécsényfelfalu és Endrefalva közti útszakaszon, amit előző nap annak tudatában vásárolt meg, hogy a hátsó lengéscsillapítók hibásak. 16:50 óra körül Endrefalva irányába haladt négy utasával a mindössze 4,1 méter széles, rossz minőségű, töredezett, kátyús, az esőzéstől egybefüggően nedves, vizes, helyenként sárfelhordással szennyezett úttesten.

A megengedett jelentősen meghaladó, egyben az útviszonyokhoz, az út vonalvezetéséhez és az útburkolat állapotához képest egyaránt jelentősen eltúlzott, mintegy 120 km/h sebességgel ment be egy enyhén balra ívelő útkanyarulatba.

Ott erősen fékezett, ettől a jármű megcsúszott, majd a jobb oldalon lecsúszott az úttestről. A vízelvezető árokfalának ütközve a levegőbe emelkedett, a hossztengelye körül többször átfordult és a lesodródás helyétől mintegy 70 méterre, az út szélétől pedig mintegy 10 méterre, tetejével a szántóföldre csapódva állt meg.

A gépjármű pördülése során a bal hátsó ülésben utazó, becsatolt biztonsági övet nem viselő utas az ablaküvegen keresztül kiesett a járműből, majd a gépkocsi ráborult, így a fiatalkorú sértett a helyszínen elhunyt.

Fotó: police.hu

A további utasok közül egy személy súlyos, két másik, valamint a vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a vádlott a járművel jelentősen túllépte a számára megengedett legnagyobb haladási sebességet, ha ugyanis 90 km/h sebességgel haladt volna, úgy fékezés nélkül követni tudta volna az út vonalvezetését.

Ha a bal hátul ülő utas becsatolt biztonsági övvel rögzítette volna magát, a gépkocsi borulása során nem zuhant volna ki az utastérből, így valószínűleg a további utasokhoz hasonló sérülései jöttek volna létre, de nem halt volna meg.

Hirdetés

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádiratban az elkövetővel szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.

Az ügyészség ún. „mértékes indítványt” is terjesztett elő, miszerint ha a vádlott a tárgyalás megkezdése előtt, az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, őt a Balassagyarmati Járásbíróság halmazati büntetésként ítélje egy év fogházra, továbbá tiltsa el a járművezetéstől öt évre, valamint kötelezze a 357.460,- Forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ezen eljárást gyorsító intézmény lényege, hogy ha a vádlott a bíróság előtt az ügyészség indítványának ismeretében beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróságnak csak azt kell eldöntenie, hogy a beismerést elfogadja-e – ha igen, már az előkészítő ülésen ítéletet hozhat.

Fotók: police.hu, Forrás: ugyeszseg.hu


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon